Komló – Itt van egy pici város Komló, amelyet sokszor, sokan „eltemetnek”, mert hogy itt nem történik semmi. De bizony történik! Tegnap egy édesanya (aki néhány éve költözött Komlóra) a segítők és az adományozók segítségével megmozdította a város egy részét, és közel kilencszázezer forintot gyűjtöttek össze egy beteg kisfiú, Levente kezelésére.
Amikor egy nemes ügy érdekében összefognak az emberek, a legtöbb esetben happy enddel végződik. Néhány hete megmozdult az ország a súlyosan beteg – izomsorvadásban szenvedő – Zentéért, akinek kezelésére összegyűlt a szükséges 700 millió forint, és a kisfiú azóta meg is kapta a kezelését.
A napokban egy újabb ügy miatt mozdult meg kis hazánk, és városunk is: „Sütivásár, Levente lépteiért”. A kisfiúnál – Zentéhez hasonlóan – gerincvelő eredetű izomsorvadást diagnosztizáltak, és mint tudjuk, a betegségre van egy génterápia, amely 700 millió forintba kerül, és az SMA-val küzdő gyerekeknek két éves koráig meg kell, hogy kapják a kezelést.
Sütivásár mint gondolat, majd valóság
Kíváncsi voltam, egy ilyen sikeres rendezvény megszervezése mögött ki áll. Kinek sikerült a komlói embereket összefognia és néhány óra alatt egy csodát alkotniuk, hiszen kis város vagyunk, és, ha őszinték szeretnénk lenni, „hónap vége” van. Ettől függetlenül 834.610 forint gyűlt össze Levente kezelésére – de, mint megtudtuk, ez még nem is a végleges összeg, mert a rendezvény után többen jelezték, hogy hozzájárulnak a gyűjtéshez, valamint licitálni is lehet különböző dolgokra. (Erről bővebben a vásárra létrehozott FB csoportban lehet olvasni.)
Fekete Erzsébetet, a komlói rendezvény főszervezőjét végül telefonon értünk utol.
A vonal másik végén egy halk szavú édesanya volt, aki néhány mondat után el is érzékenyült. Elmondta, hogy amikor hallott a gyűjtésről, magánemberként segített is, de amikor azt látta, hogy az összeg megtorpant és szinte nem mozdul, akkor fogalmazódott meg benne, hogy kellene szervezni egy gyűjtést.
Elgondolkozott azon, mit élhet át az édesanya, amikor látja, hogy a másik kisgyereknek sikerült, nekik meg lehet, hogy nem, és az álmuk csak álom marad.
– Az idő nagyon rövid, ezért gyorsan kellett cselekedni – mondta Erzsébet. – Kiküldtem több levelet vállalkozóknak, akik közül többen válaszoltak, és segítettek minket a gyűjtésben. Néhány éve lakom Komlón, ezért kevés embert ismerek, de voltak segítőim, létrehoztam egy csoportot, és elindult útjára a gyűjtés.
A sütivásárra október 30-án 14-17 óra között került sor, és mivel az időjárás nem volt kegyes, ezért a Városház tér helyett az önkormányzat épülete adott otthont a rendezvénynek. Az eseményen magánszemélyek és vállalkozók termékeit lehetett megvásárolni vagy licitálni rá.
– Az eddig összegyűlt több mint 800 ezer forintot a mai napon át is utaltuk – árulta el Erzsébet. – Ezt a csoportban meg is osztottam. Egyúttal szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített, legyen szó magánemberről vagy vállalkozóról.
És miközben ezt a cikket írjuk, megérkezett a hír, hogy Leventének is sikerült összegyűjteni a szükséges 700 millió forintot!
A jószívű emberek másodszor is csodát tettek, köszönet érte mindenkinek!
(címlapfotó: Levente- SMA 2 Fb oldala)