12.7 C
Komló
2024. március 29.
spot_img
KezdőlapCsaládHamarosan becsengetnek. "Iskolapara" gyerekszemmel

Hamarosan becsengetnek. „Iskolapara” gyerekszemmel

Iskolakezdés! Erre a szóra sokan sokféleképpen reagálnak. A szülőknek a pénztárcáját, a gyermekeknek a lelkét érinti.

Az áruházak polcai pedig már megteltek a pónilovas tolltartókkal, messziről virítanak a színes füzetek, a trendi iskolatáskák és a szuper ceruzák bízva abban, hogy a gyerekek kedvet kapnak az iskolához. Pedig ez nagyon kevés hozzá.

Várakozás, újdonságok

Függetlenül attól, hogy hányadik osztályba lép a gyermek, ez egy várakozással teli időszak. Újdonságok minden tanévben vannak pl.: új tanítók, új tantárgyak, új edzők és ne feledkezzünk meg a legkisebbekről, hiszen nekik egy új környezetbe kell beilleszkedniük. A szülő dolga  – többek között -, hogy ezt az időszakot megkönnyítse a gyermeknek, segítve abban, hogy minél gördülékenyebben hangolódjon rá az iskolára. Gondoljunk bele, több mint két hónapot az iskola közelébe sem mentek, élvezték a gondtalan nyári szünetet, így nehéz visszarázódni az iskolapadba, ahol várják az új kihívások és elvárások. Nekünk felnőtteknek sem könnyű szabadság után újra munkába állni, ne várjuk el a gyermektől sem. A korai lefekvés, nagyobbaknál egy kis olvasás, írás segít abban, hogy könnyeben induljon a szeptember.

Rendszer lesz az életünkben

Vannak, akik örülnek az iskolakezdésnek, hiszen újra rendszer lesz az életükbe. Az is igaz, hogy a „mindenre van időnk” reggelek csak a reklámokban léteznek, mert a legtöbb családban rohanással és a kapkodással telnek a reggelek. Időhiányban szenvedünk, és az otthon felejtett edzőcucc vagy a matematika füzet csak a „grátisz” az indulásnál. Természetesen ne veszítsük el a türelmünket, maradjunk nyugodtak, és gondoljunk arra, másoknál is hasonló a helyzet. Persze ez a legtöbb esetben nem nyújt vigaszt számunkra.

 

Sulikezdés gyerekszemmel

Ahogy a szülők úgy a gyerekek is sokféleképpen látják a tanévkezdést. Megkérdeztünk néhány kisgyereket várja e már a sulit.

„Nem várom, mert tanulni kell és nem szeretek írni, olvasni és a korán kelést sem szeretem.”

„Várom az iskolát, hiányoznak az osztálytársaim. Amit nem várok az az, hogy korán kell ébredni.”

„Nagyon, nagyon nem várom a sulit! Ott minden olyan sok. Sok a lecke, sok az órai feladat, sok az elvárás és túl sokat kell figyelni olyan dologra, ami nem érdekel és nem értem miért fontos.”

„Várom már a sulit. A barátaimmal szeretnék  találkozni, izgulok milyen lesz a felső tagozat. Új osztályfőnök, új tanárok.”

„Várom az iskolát, mert szeretek németet tanulni és már hiányzik. A barátok is hiányoznak.”

„Várom is meg nem is. Várom a barátok miatt, az edzések és a versenyek biztos most is izgalmasak lesznek. Néhány tantárgyat is szeretek, de felsős leszek és új tanárok, új tantárgyak lesznek. Ezt nem annyira várom, de majd túl leszünk rajta. Anyának és apának is sikerült, akkor nekem is.”

„Félelemmel vegyes izgalommal várom a sulit, mert felsős leszek. Kíváncsi vagyok az új tanárokra, osztályfőnökre, várom az élményeket és azt, hogy  újra együtt legyek az osztálytársakkal.”

„Azért várom, hogy megtanuljak írni, olvasni, hiszen most még csak elsős leszek.”

„Nem várom az iskolát, mert furcsa lesz, hogy ötödik osztályba megyek. Más lesz az osztályfőnök, más tanárok lesznek, ettől egy kicsit félek.”

„Én hatodikos leszek és azért várom az iskolát, mert szeretem a történelmet, természetismeretet és a testnevelés órát. Várom már, hogy újra találkozzak a barátaimmal. A sok házi feladatot viszont nem várom.”

„Nem várom, mert sokat kell tanulni. Viszont szeretnék már a barátaimmal találkozni.”

„Úgy érzem rövid volt a nyár és nagyon gyorsan telt el. Nyáron sokkal több időt tudunk a szüleinkkel lenni, mert hiába 24 órából áll a nap, de sokáig van világos és késő estig lehet közös programokat csinálni. Tanév közben pedig egy rohanás az egész.”

„Első osztályba megyek és én nem várom az iskolát. Kaptam szép táskát és ceruzákat, de akkor sem várom. Az oviba lehetett ebéd után pihenni, itt meg egész nap figyelni kell. Borzasztó lesz.”

„Nekem ez az utolsó évem a suliban, szóval biztos sokat kell tanulnom, hiszen a továbbtanulásom múlik rajta.  Kicsit sajnálom is, hogy ilyen gyorsan elteltek az évek.”

Problémamentes, vidám tanévkezdést mindenkinek!

(fotó: pixabay.com)

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más