2022. szeptember 29.
KezdőlapCsaládGyerekeknek nincs választási joguk, viszont vannak érzelmeik, amelyek a jövőjüket befolyásolják

Gyerekeknek nincs választási joguk, viszont vannak érzelmeik, amelyek a jövőjüket befolyásolják

Túl vagyunk egy indulatokkal teli kampányon és már a választásokon is. A kampányfilmek már nem szakítják meg az esti filmet, az újságokban, internetes posztokban már nem olvassuk az ígéreteket és nem félemlítenek meg minket a bevándorlókkal, mert ezek hétfő reggelre eltűntek.
Maradat viszont más! Egy „élményekkel” teli időszak, ami talán az eddigi leguszítóbb és mondhatni gyomorforgató, szókimondó volt. Stílusa nem azt tükrözte,  amit egy választási kampánynak kellett volna. Kik ennek a vesztesei? Most nem az ellenzéki pártokra gondolok, hanem a választópolgárokra és azokra, akik még nem választhattak, de részesei voltak ennek a politikai zűrzavarnak, az ellenségeskedő hangulatnak. Ők a gyerekeink! A jövő, az új generáció, akik nem ilyen légkörben szeretnének felnőni, akik talán várják a következő választást, de egy ilyen hangulat meghatározó tud lenni a későbbi évekre nézve. Úgy gondolom, mi szülők nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne beszéljünk gyerekünkkel a politikáról, természetesen nagyban befolyásoló tényező, hogy a gyermekünk hány éves. Mennyit ért ebből az egészből? Higgyék el sokat, többet, mint gondolnánk!

Kampány. Miért ígérnek és mit.
Én csak a saját nevemben tudok írni. Fiam 10 éves lesz a nyáron, de már rengeteg kérdés fogalmazódott meg benne, amikor séta közben az óriásplakátokat olvasta, amikor az autóban ülve a kellemes rádiózást megszakították a politikai reklámok, amikor a televízióban véletlenül „elkapott” egy politikai hirdetést, amikor a postaládából minden nap újabb és újabb szóróanyagot dobáltunk ki, amikor …. Minden kihat a gyerekekre, ezért (is) kell velük beszélgetni.
A felnőttek tudják, hogy a politikai kampányok része az ígérgetés, de a gyerekek (még) nem. Anya, az a bácsi a plakáton a nyugdíjasoknak nyugdíjemelés ígér. Nektek is lesz fizetésemelés? Kik azok a migránsok, bevándorlók? A focistadionok építése miért nem tetszik az embereknek? Mi a gond a doktor bácsival? (egészségüggyel) Csak úgy „záporoztak” sokszor a kérdések. Mi szülők megpróbáltunk a lehető legjobb választ adni, senkit nem megbántva, senkit sem szidva. A gyerekek boldog gyerekkort szeretnének, és nem azt hallani a felnőttektől, hogyan szidják a másikat.

Beszélgetés és a szavazófülke. 
Egy 10 év körüli gyereknek nem csak kérdései vannak, hanem kíváncsi szinte mindenre. Mikor szavazhat, hogyan történik a voksolás, hova kell menni stb. Beszélgetéseink alkalmával többször rákérdeztem, hogy a választás napján el szeretne e velem jönni szavazni, bejönne e velem a szavazófülkébe, hogy lássa mi is történik ott. A válasz igen volt, ezért át kellett beszélni a „szavazási illemet” is, amit tudjuk, hogy sok felnőtt nem tart be, legalább a gyerekek tudják, hogyan kell ebben a helyzetben viselkedni.
Megbeszéltük mi fog történni, hogy a szavazófülkében. Nem mondjuk hangosan hova húztuk azt a bizonyos 2 db x-t, csak megyünk és megtesszük azt, ami állampolgári kötelességünk, és amit minden szavazóképes embernek meg kell(ene) tenni.
Nyertesek és vesztesek. 
A szavazófülkéből elindulva még van kérdés bőven, de hát hogy is gondolhattam arra, hogy egy 10 éves gyerkőcnek kevés kérdése lesz. A jövőjéről van szó. Kis sportoló révén a győzni akarás benne van, ahogyan nagyon sok gyermekben. Elmondtam neki, hogy akármi is lesz az eredmény, az élet megy tovább, mi megtettük, amit lehetett, elmentünk szavazni. Holnap egy új nap kezdődik és mi felnőttek azon dolgozunk, hogy nekik már könnyebb legyen. Reméljük így lesz!

Érzelmek.

A kérdések mellet érzelmek is vannak, hogyne lennének, hiszen gyerek. Ők tudják csak gazán kimutatni mit is éreznek. Mi felnőttek sokszor hazudunk önmagunknak vagy … (ebbe most ne menjünk bele, ez majd egy másik cikk lesz). Szóval azok az érzelmek, amelyeket a választás és ez az egész „cirkusz” hozott létre ott vannak a gyerekekben és ki kell beszélniük. Én megkérdeztem a fiamat sokszor, hogy mit gondol erről az egészről. Első mondata mindig az volt „Anya, sajnálom, hogy én nem mehetek még szavazni.” Aztán tovább folytatta: Ezt a sok ígéretet betartják, és választások után minden jó lesz? Akik nem nyernek, ők szomorúak lesznek? Erre én megkérdeztem: Ha nem nyer a kedvenc focicsapatod a BL-ben vagy nem nyertek a kézilabda mérkőzésen te szomorú vagy? A válasza: Igen, de majd legközelebb ügyesebbek leszünk, a kedvenc csapatom meg remélem jobban fog játszani. Nekik még ennyire szép és egyszerű az élet, indulatok és egymásra mutogatás nélkül. Sokat tanulhatnánk a gyerekeinktől!

 

(fotó: nlcafe.hu)

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más