Napjainkban olyan világban élünk, ahol görcsösen próbálunk megfelelni a társadalmi elvárásoknak.
Reklámok, óriásplakátok hirdetik, hogy a többgyermekes családmodell az igazi. Számos terméket a számukra tökéletes családmodell alapján próbálnak eladni, hiszen a televízióból már jól ismerjük, hogy milyen csodás, amikor madárcsicsergésre felkelünk, nyugodtan reggelizünk, szürcsöljük a frissen facsart narancslét, anyuka eszi a diétás joghurtot, gyerekek a müzlit, apuka meg a zöldségekkel teli szendvicset. Ezután bepattannak a „fulextrás” terepjáróba és elfuvarozzák a gyerkőcöket az oviba, suliba, majd vidáman, stressz nélkül indulnak dolgozni. Semmi nem maradt otthon, mindenki kipihent, mert szép az élet …. Ilyen is van, de …
Van reggeli kapkodás, kócos hajjal készítjük a reggelit, lehet a kedvenc müzli éppen elfogyott és csak hosszas alkudozással jutunk közös nevezőre, mit is szeretne enni gyerekünk. Versenyt futunk az idővel, hogy minden és mindenki a helyén legyen időre. Biztos nehéz ezt több gyerkőccel, de akinek egy van …, nos nekik sem könnyű. Ők is minden nap megküzdenek az ÉLET kihívásaival.
Az egygyermekes anyukák többször „megkapják” , hogy „könnyű neked csak egy van.” és szinte megvető nézéssel néznek ránk.
Gondolatukban a karrierista, az önző és a Miért nincs kistestvére? egyformán megjelenik, amit sokszor ha burkoltan is de megjegyeznek. Ilyenkor az egygyerekes szülők szinte kötelezőnek érzik, hogy magyarázkodni kell, pedig NEM kell, mert amire kíváncsiak, ahhoz tulajdonképpen semmi, de semmi közük.
Nem is olyan régen 2015-ben számos plakát és reklám hirdette, hogy „Akinek testvére van, felnőttként is segítőkész. Jól teljesít versenyhelyzetben. Akinek testvére van, felnőttként is önzetlen. Ne feledd, egy testvér a legtöbb, amit a gyermekednek adhatsz! Testvérben az erő.” – szinte rosszul voltam ezektől a mondatoktól.
A társadalom egy része úgy gondolja, hogy egészségesen, szeretettben csak sokgyerekes családban lehet felnőni, mert aki egyke őket számos hátrány éri életük során. Akinek nincs testvére ők állandóan a középpontban vannak, „majomszeretettel” szeretjük őket, el vannak kényeztetve és még sorolhatnánk a negatív jelzőket, amit egy egyke gyerek és szüleik kapnak.
Úgy gondolom (gondoljuk), mi egygyermekes szülők, hogy minden csak nevelés kérdése, és egy testvér nélküli gyermek is lehet segítőkész, önzetlen felnőtt, jól teljesítő gyermek. Lehet igazán jó ember, akire mi szülők és a társadalom is büszke lehet. Természetesen ez fordítva igaz, hogy akinek testvére van nem biztos, hogy megfelel minden elvárásnak és olyan ember válik belőle, ahogyan azt a plakátokon, reklámokban hirdették. A család nem két gyermektől kezdődik, és ahol „csak” egy van ők nem egy másodrendű család. Az a nő, aki egy gyereket szült még ugyan úgy anyának érzi magát és nem szabadna vele éreztetni, hogy alulteljesített a társadalmi elvárással szemben.
És mi a legnagyobb dolog, amit egy szülő a gyermekének adhat? SZERETET, csupa nagybetűvel.
(fotó: pixabay.com)
