4.7 C
Komló
2024. április 20.
spot_img
KezdőlapHírekA volt alpolgármester férje lett a Városgondnokság új vezetője

A volt alpolgármester férje lett a Városgondnokság új vezetője

Komló – Bogyay László helyett Bareith Péter vezeti a jövőben az önkormányzati céget. A KÖT ígéri, felül fogja vizsgálni a döntést. 

Frissítés:

Időközben megérkezett Polics József válasza melyet változtatás nélkül közlünk:

A  KÖT frakció minden tagja  azt javasolta hogy nyilvánítsuk eredménytelennek a pályázatot, egy évre bízzuk meg a régi vezetőt és majd jövőre új pályázatot írjunk ki. Bízva abban, hogy majd lesz jobb jelölt. Mindezt tették úgy, hogy előtte mindenütt azt hangoztatták, hogy a jelenlegi vezetőt le kell váltani mert nem alkalmas a feladata ellátására. A vezetőváltásra irányuló véleményük akkor változott meg, amikor ismertté vált a pályázatot benyújtók személye. Akkor ki csinál ebből politikát, ez itt a kérdés?!

A döntési jogosultság a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján az én hatásköröm lett, s természetesen, engem terhel a felelősség is. Úgy gondoltam,hogy a város élete, működése szempontjából egy nagyon fontos kérdésről van szó, nincs helye a problémák megoldásának elodázására, nem átmeneti – áthidaló – döntésre van szükség. Az előkészítésben résztvevő csapat azt megállapította, hogy mindhárom pályázatban vannak jó dolgok, de a legjobban összeállított pályázat Bareith Péteré. Újra, többször egyeztettem a jelöltekkel, kiegészítéseket kértem tőlük. Abban korábban egyetértettünk, hogy változtatni kell, ez szolgálja a város érdekét. Így – a beérkezett pályázatok ismeretében – úgy véltem, nem célszerű még egy évre konzerválni a jelenlegi helyzetet. A döntés szakmai és nem politikai alapon történt. A legjobb pályázatot benyújtó, szakmailag felkészült jelölt mellett döntöttem. Aki akarja, az tudja, hogy valakinek a felesége alpolgármester volt és FIDESZES  az nálam soha nem volt elég egy poszt betöltéséhez. A  másik fél megközelítésben ez annyit jelent, hogy ez kizáró ok, mert azok maximum beosztottak lehetnek? A Városgondnokság élére egy komlói, fiatal,  tele ötletekkel és energiával rendelkező pályázó került kinevezésre. Mindannyiunk érdeke az, hogy szervezet jól és kiszámíthatóan működjön, ehhez az első lépést megtettem….

Korábban írtuk:

Közleményt adott ki a Komló Összeköt Egyesület a Facebookon, amely szerint Bareith Pétert nevezi ki a Városgondnokság élére Polics József polgármester.

„Hetekkel ezelőtt a többséget képviselő Összeköt frakció és a polgármester között megszületett a megállapodás arról, hogy érvénytelenítjük a Városgondnokság 5 évre kiírt vezetői pályázatát és átmenetileg további egy évre Bogyay Lászlót bízzuk meg az önkormányzati cég vezetésével. Erről a döntésről a polgármester írásban, elektronikus úton a képviselőktől egyenkénti véleményt kért.

Ennek eredményétől, és a szóbeli megállapodástól függetlenül egyszemélyben hozott döntést személyi, azaz a veszélyhelyzettel nem összefüggő kérdésben a testületi többséget megkerülve.

Polics József újfent tanúbizonyságot tett demokrácia-felfogásából: a korábbi alpolgármester, és jelenleg is fideszes képviselő férjét nevezte ki a többségi akarattal szemben.

Szögezzük le: a veszélyhelyzet elmúltával az Összeköt frakciója ezt a döntést meg fogja vizsgálni, és ha kell, felül fogja írni!”

– írta a KÖT frakció.

 

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Bareith Péter eddig is a Városgondnokságon dolgozott munkaügyi csoportvezető, gazdasági vezető helyettes pozícióban.

Érdeklődtünk a polgármesternél, miért pont őt nevezte ki a posztra, és miért nem hagyta jóvá Bogyay László további munkáját a cég élén. Amint válaszolt, frissítjük cikkünket.

 

Nyitókép: Bareith Péter (jobbra) Polics Józseffel és Bogyay Lászlóval (balra) még 2014-ben. Archív fotó. Forrás: Polics József Facebook oldala 

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más