Komló – Az utóbbi napokban több olvasónk is megkeresett minket, hogy katonai terepjárók parkolnak egy helyi cég telephelyén. Bár a gépjárművek első látásra valóban katonainak tűnhetnek, nem erről van szó.
A komlói székhelyű Global Towing Systems Kft. főképp kamion- és autómentő felépítmények gyártásával foglalkozik, de más egyedi megrendeléseket is teljesítenek. Elsősorban Nyugat-Európába és Nyugat-Afrikába értékesítik átalakított gépjárműveiket, jelenleg pedig annyi a megrendelésük, hogy jelentős kapacitásbővítést terveznek. Éppen ezért számos pozícióra keresik új munkavállalóikat. Projektvezető, mérnök, lakatos, gépszerelő, festő jelentkezését is várják.
A céghez “csupaszul”, felépítmény nélkül érkeznek a teherautók, majd helyi alvállalkozók bevonásával alakítják át őket a megrendelők kéréséhez igazodva számos saját fejlesztés alkalmazásával. Évente 15-20 járművet képesek jelenleg gyártani.
Bár tényleg katonainak tűnnek, polgári járművek parkolnak a cégnél
A tíz darab zöld Mercedes 2036 típusú teherautó is így felépítmény nélkül került a céghez, a platókat már ők rakták rájuk. A teherautók hátsó részét kivehető padokkal szerelték, így személy és áruszállításra egyaránt alkalmasak.
Bár a robosztus zöld festésű teherautók első látásra katonainak tűnhetnek, nem erről van szó. Szalóki Zoltán műszaki igazgatótól megtudtuk egyszerű, bárki számára megvásárolható polgári kivitelű járművekről beszélhetünk.
A teherautók nem páncélozottak, nincs rajtuk semmi fegyver rögzítésére alkalmas rész, és a gumijuk sem tudja felfújni magát, ahogy ez a katonai kiviteleknél lenni szokott. A járműveket egy magánmegrendelő kérésére szerelték fel a Komlón gyártott platókkal, és Nyugat-Afrikában fogják őket használni.
Cikkünk a Szabad Pécs és az elsősorban komlói híreket közlő 7300
együttműködésében készült.
/címlapkép: 7300/