Pécs – Május 4-én szombaton megnyílt az egykori vidámpark helyén a Meseerdő.
A hűvös szeles reggel ellenére már a hivatalos 10 órai nyitás előtt egy órával elkezdtek szálingózni az érdeklődők a Meseerdő nyitónapjára. Jól is tette aki korán érkezett, ugyanis 10 óra előtt pár perccel, ameddigre már a nap is előbújt már alig lehetett parkolóhelyet találni a Dömörkapunál.
Az egykori vidámpark helyén egy civil kezdeményezés révén, a Biokom közreműködésével jött létre a Meseerdő. A munkálatokat még 2023 nyarán kezdték meg a Pintér János Program keretén belül.
A Mesepark Császár Levente és Radnai Éva “A pécsi Dömör király” című mesekönyvére épül, melyben Péccsel és a környékkel kapcsolatos legendákat, történeteket olvashatunk. Kiderül, honnan kapta a nevét a Lámpásvölgy, vagy éppen a Kantavár, de megismerhetjük a Mecsekben élő Dömör törpe nemzettség történetét is.
A park 12 állomásán ezek a mesék elevenednek meg. Megnézhetjük a Tv torony előtt heverő órást, láthatunk egy hatalmas bányászlámpát, sőt egy tárnát is.
További infó ide kattintva.
/címlapkép: 7300/