Komló – Csütörtökön sor került a veszélyhelyzet utáni első testületi ülésre Komlón. Volt rendesen adok-kapok, az országgyűlési választásokra készülő jelöltek is felbukkantak a teremben, de az egyik csúcspont mindenképp a nyomatott sajtóról szóló vita volt. Nem véletlenül.
Közelednek a 2022-es választások, kampányidőszakban pedig felértékelődik a pártok számára a sajtó jelentősége. Sokat számíthat ugyanis, kinek van befolyása a helyi médiára, kiről mi jelenik meg a nyomatott és az online médiumokban.
Komlón az utóbbi években működött a Komlói TV, amely nemrég jelentette be, hogy forráshiány miatt megszűnik, valamint volt a Komlói Kirakat mellékleteként megjelenő Jó szerencsét! kiadvány és az online elérhető Komlói Újság. A tévé mögött a („balosnak” tartott) Baranya Televízió, a Komlói Újság és a melléklet mögött pedig a („jobbosnak” titulált) HegyhátMédia Kft. állt. Vagyis az írott sajtó utóbbi kezében volt (2010 óta folyamatosan).
Kis kitérő után vissza az alapokhoz
A 2019-es önkormányzati választások után azonban – ahol az ellenzéki összefogás (KÖT) képviselői kerültek többségbe – nem hosszabbították meg automatikusan a korábbi szerződéseket, hanem a KÖT kiírás nélkül hirdetett nyertest. Eszerint egy új cég, a Hétdomb Nonprofit Kulturális és Szolgáltató Kft. látta volna el az önkormányzati kommunikációs feladatokat évi 18 millió forintért.
A polgármester azonban megvétózta a döntést, majd a veszélyhelyzet adta különleges jogrenddel élve új pályázatot írt ki. Az írott sajtóra vonatkozó részét először érvénytelenítették, majd pár hónappal később mégis egyhangúlag megszavazta a testület a javaslatot. Így a HegyhátMédia Kft. nyerte a városi honlap működtetését, az írott sajtóra kiírt pályázatot viszont a Baranya Televízió Kft. vitte el (utóbbi szerkesztette a Komlói Napló kiadványt).
Idén aztán újabb pályázatot írt ki az önkormányzat, amelynek eredménye az lett, hogy a polgármester – élve a különleges jogrenddel – egyedül döntött, és minden újra a HegyhátMédia kezébe került.
Akkor kell az újság, ha nekünk kedves?
Az utolsó pályázat kapcsán a képviselők ugyan nem szavazhattak, de a véleményüket elmondhatták a döntés előtt.
- A KÖT frakció azt javasolta, hogy az írott sajtó szűnjön meg, csak az online maradjon, emellett működjön egy önkormányzati Facebook oldal, és jöjjön létre egy városi hírlevél szolgáltatás.
- A Komlói Fidesz frakció tagjai először támogatták ezt az elképzelést, aztán valami történt, és pár nap múlva (ugyanazon a napon, a leadási határidő napján) egymás után jelentették be, hogy mégis inkább a nyomatott sajtó megtartására szavaznak. Mindez az önkormányzat oldalára felkerült levelezésből derül ki. Akkor Bareithné Benke Nikolett, a komlói Fidesz frakcióvezetője azt mondta lapunknak, sok megkeresést kaptak, főleg idősektől, hogy tartsák meg a kiadványt is, ezért változtatták meg a véleményüket.
Most újra napirendre került a téma, hiszen újra a testület – és a többség erejénél fogva a KÖT – dönt. A frakció javasolta, hogy a korábban megkötött szerződéseket bontsák fel, mivel nem kötelező feladatokról van szó, a megspórolt pénzt pedig tegyék tartalékba, mert szükség lehet rá az egyre dráguló nagyberuházások miatt.
Polics József és a Fidesz frakció azonban a nyomatott sajtó mellett kardoskodott, ami mindössze azért furcsa, mert két éve, az egyik 2019-es önkormányzati ülésen (amikor már a KÖT volt többségben) éppen a helyi Fidesz ellenezte az írott sajtó megjelentetését.
Polics József polgármester akkor azt nyilatkozta: “Az írott sajtó ideje lejárt. Ezért javaslom, hogy ne fordítsunk erre forrásokat.”
A határozatot végül elfogadták, de Polics József közölte, élni fog a vétójogával.