Vélemény – Októberben jelenhet meg először a Jó Szerencsét utódja Komlói Napló néven. A névváltozás mögött kiadóváltás áll. Amögött pedig a politika.
A pártok sajtóhoz való viszonyának állatorvosi lova a komlói helyzet. Persze, messzemenő következtetéseket nem lehet és nem is érdemes levonni az utóbbi hónapok történéseiből, de az biztos, hogy bizakodásra nincsen semmi okunk. Már ha valóban független újságírásra vágyunk.
Miért?
Először nézzük röviden, mi a jelenlegi helyzet.
A városi önkormányzati lapot a fideszes érában (2010 óta) a Hegyhát Média Kft. adta ki. Hozzájuk tartozott a komloiujsag.hu, ennek nyomtatott formája, a helyi hirdető újság mellékleteként megjelenő Jó Szerencsét! kiadvány, és ők üzemeltették a város hivatalos oldalát, a komlo.hu-t is. Erre 2019-ben összesen 5 és fél millió forint körüli összeget kapott a cég, ami nem nevezhető soknak.
A helyi ellenzék többször elfogultsággal vádolta az oldalt a Fidesszel szemben. Az való igaz, hogy a lap elsősorban sikerpropagandában utazik: a városi eseményeken kívül tartalmaik nagy részét a helyi fejlesztések, építkezések dokumentálása teszi ki, a városban élők problémáival korlátozottabban foglalkoznak. Talán ez még nem akkora baj, főleg ha azt nézzük, hogy a szomszédos Pécsen milyen stílusban igyekezett az önkormányzati lap karaktergyilkolni az ellenzéki jelölteket. Itt ilyenről egyáltalán nem beszélhettünk. (Igaz, másról se nagyon.)
Tavaly ősszel aztán többséget szerzett az ellenzék.
A Barbarics Ildikó vezette KÖT először egy igazságos sajtópályázat kiírását ígérte, aztán erre fittyet hányva egyhangúlag megszavazták Ferenczy Tamás régi barátjának, Magyar Ferencnek a városi sajtó üzemeltetését, mindennel együtt évi 15 millió forintért. Plusz még külön is megtámogatták volna 1,5-1,5 millió forinttal a cégeit a városi költségvetés terhére.
Ezt a tervet húzta keresztül a világjárvány: Polics József a veszélyhelyzetben – a rászálló hatalommal élve – érvénytelenítette a KÖT döntését, és új pályázatot írt ki, immáron három részre osztva az online és a print sajtót, illetve a városmarketinget.
Az online-t vitte a Hegyhát Média, az írottra kiírt pályázatot pedig (hiába jelentkezett két céggel is Magyar és volt felesége) Polics végül érvénytelenítette, költségmegtakarításra hivatkozva.
Ezt azonban a múlt heti (július 16-i) rendkívüli testületi ülésen mégis egyhangúlag, 11 igen szavazattal elfogadta a testület.
Így állt fel az a különös helyzet, hogy az önkormányzati sajtó online és a nyomtatott része kettévált, miközben ahhoz, hogy a pályázatban foglaltaknak eleget tudjanak tenni, szinte ugyanazon tartalmakat kell előállítaniuk.
Vagyis ahelyett, hogy a Hegyhát Média már egyszer megírt tartalmait havonta egyszer nyomtatásba adnák, most külön bruttó 4.464.728 forintot költ a város arra, hogy ugyanazon eseményekről beszámoljon egy másik cég, mindössze 7 hónapig. Ahogy a cikk elején említettük, a Hegyhát Média tavaly nem sokkal több pénzért végezte az online és nyomtatott sajtó szerkesztését is egy egész évig. Külön érdekes lesz majd látni, ahogy a komlo.hu-n akár egy ünnepséggel kapcsolatban megjelenik majd két féle beszámoló.
Mi ennek az egésznek az értelme?
Polics József megkeresésünkre elmondta, a Fidesz-KDNP álláspontja szerint nem lett volna szükség írott sajtóra, ezzel is csökkenteni szerették volna a költségvetési kiadásokat. Ahogy válaszában fogalmazott: „a sajtó több részre való osztását a többségi akarat eredményezte, melynek nem biztos, hogy előnyei vannak és magában rejti a párhuzamosságokat”.
Hozzátette még, hogy:
“Ez azt is eredményezheti, hogy ugyanabban a témában két különböző szájízű írás fog megjelenni. Ez nálam a sajtószabadság s egyben a sajtók közötti verseny is. Ez által nem csak a város vezetése lett több pólusú, hanem a média is.”
Ezzel „csak” az a gond, hogy a “sajtószabadság” nem azt jelenti, hogy a várost irányító két érdekcsoportnak van egy-egy saját maga által befolyásolt “szócsöve”. A sajtószabadság azt jelentené, hogy az újságok a saját belátásuk szerint működhetnek – persze, egy önkormányzat által finanszírozott lapnál talán felesleges is erről beszélni.
Mindenesetre ebből a válaszból számomra az körvonalazódik, hogy amíg az online Komlói Újság a Fidesznek lesz kedves, addig az októberben induló Komlói Naplóban majd a KÖT szájíze szerint megírt híreket olvashatják a városlakók. Mindenki választhat majd, neki melyik a kedvesebb. A cechet persze az olvasók állják, hiszen mindkét sajtóterméket (főként vagy teljesen) közpénzből fizetik.
Frissítés: Ferenczy Tamás Facebook kommentben közölte, hogy Magyar Ferenc soha nem volt a barátja, volt, hogy évekig nem is látta, nem is beszéltek.