-1.3 C
Komló
2025. március 19.
KezdőlapHírekKomlói média: egyszerre gondolta meg magát az összes fideszes képviselő

Komlói média: egyszerre gondolta meg magát az összes fideszes képviselő

Komló – Hogy egyénileg vagy összehangoltan döntenek egyes kérdésekben a pártok képviselői, jól mutatja az eset, ami a napokban zajlott le Komlón. A médiapályázat kapcsán ugyanis először mindegyik fideszes képviselő ugyanazt a verziót támogatta, majd valami történt, és hirtelen mindannyian rájöttek, hogy mégis inkább a másikat szeretnék. A KÖT már első nekifutásra is közös levelet írt.

A 2019-es önkormányzati választások után nem hosszabbították meg automatikusan a korábbi médiumokkal a szerződést, hanem a KÖT kiírás nélkül hirdetett nyertest. A polgármester megvétózta a döntést, és a veszélyhelyzet adta különleges jogrenddel élve  új pályázatot írt ki. Az írott sajtóra vonatkozó részét először érvénytelenítették, majd pár hónappal később mégis egyhangúlag megszavazta a testület ezt a korábban áthúzott döntést.

Így történhetett meg az, hogy a Komlói Újságot kiadó Hegyhátmédia Kft. nyerte a városi honlap működtetését, az írott sajtóra kiírt pályázatot viszont a helyi televíziót is üzemeltető Baranya Televízió Kft. vitte el. Utóbbi készítette az elmúlt hónapokban a Komlói Napló néven futó kiadványt.

Idén aztán újabb pályázatot írt ki az önkormányzat, ami februárban zárult.

Ennek kapcsán jelezhették a város képviselői, hogy az A vagy a B verziót választanák. Az A verzió szerint a város weboldalának üzemeltetésére, és az írott sajtóra is írtak volna ki pályázatot, a B verzió szerint csak előbbire, míg az írott sajtót megszüntetik.

Ám a „szavazás” nem ment zökkenőmentesen.

 

A Fideszből hirtelen mindenki meggondolta magát

Jelenleg a vészhelyzet miatt a polgármester dönthet a várost érintő legtöbb kérdésben, de a városvezető ettől függetlenül kikérheti az önkormányzat véleményét mielőtt meghozna egy fontos döntést. A médiapályázat kapcsán is ez történt.

A Komlói Fidesz frakció tagjai egyesével jelezték emailben, hogy az B változatot támogatják, aztán hirtelen valami történt, és pár nap múlva (ugyanazon a napon, a leadási határidő napján) egymás után jelentették be, hogy mégis inkább az A változatot tartják jónak. Mindez az önkormányzat oldalára felkerült levelezésből derül ki.

Érdeklődtünk Bareithné Benke Nikolett frakcióvezetőnél, hogy miért változtatták meg hirtelen a véleményüket. Amint kaptunk választ, frissítjük cikkünket.

A KÖT frakció nem is vacakolt külön levelekkel, hanem rögtön egy közös emailben jelentette be, hogy a B tervezetet támogatja, ami azt jelenti, hogy nem szeretnének írott sajtót. Emellett javaslatukban szerepel egy önkormányzati Facebook oldal és egy városi hírlevél szolgáltatás létrehozása is.

 

Bárhogy dönt a polgármester, a KÖT később vétózhat

Bár a médiapályázatnak még nincsen hivatalos végeredménye, nagy valószínűséggel a Hegyhát Média Kft. viszi a városi oldal üzemeltetését – jelenleg is ők végzik ezt a feladatot – illetve az írott sajtóra kiírt pályázatot is nagy eséllyel ők nyerhetik meg. Mielőtt tavaly a Baranya Televízió Kft.-re bízták a városi lap kiadását, ezt is a Hegyhátmédia végezte.

Közelednek a 2022-es választások, kampányidőszakban pedig felértékelődik a pártok számára a sajtó jelentősége. Sokat számíthat, hogy kinek van befolyása a helyi médiára.

Viszont bárhogy alakuljanak a dolgok, azt nem szabad elfelejteni, hogy a Komló Összeköt Egyesület adja a többséget az önkormányzatban. Vagyis, a veszélyhelyzet lejárta után adott esetben felülbírálhatják a polgármester jelenleg meghozott döntéseit. Már csak az a kérdés, hogy egyszer lesz-e egy mindkét félnek megfelelő konstrukció.

 

Minket is meghívtak a városi médiapályázatra

Cikkünk végén meg kell említenünk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghívták a 7300.hu-t a városi sajtópályázatra, de szerkesztőségünk nem szeretett volna élni ezzel a lehetőséggel.

 

Frissítés:

Bareithné Benke Nikolett a komlói Fidesz frakcióvezetője időközben válaszolt lapunk megkeresésére.

„A Fidesz Frakció több egyeztetést folytatott a városi honlap üzemeltetésére és az írott sajtó megjelentetésére. A képviselőink, polgármester úr és jómagam is számos megkeresést, jelzést kaptunk az idősebb korosztálytól, hogy az újság megjelentetése mellett döntsünk, hisz vannak olyanok, akiknek ez az egyetlen információs felület amin tájékozódnak, egyáltalán nem használják a social media felületeket. A döntésünk megváltoztatásának oka ez volt.” – nyilatkozta a frakcióvezető.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más