Random

Hulladékkövekből, társadalmi munkával épült a régi buszpályaudvar

Komló – Jövő héten megkezdődik a régóta várt új buszpályaudvar építése, így végre eltűnhet a 70-es években átadott szükségmegoldásokkal épült elődje.

Az 1960-as évek végére kinőtte a város a templom téri autóbusz állomást, de nem volt elegendő pénze egy új építésére. A városi tanács vezetői kipuhatolták, hogy az AKÖV (Autóközlekedési Vállalat) hajlandó lenne hatszázezer forinttal beszállni az építkezésbe, sőt a tervezési munkát is elvégzik.

Régi pályaudvar a Templom téren. /fentrol.hu/

Az összeg nagy része még így is hiányzott, végül sikerült felszabadítaniuk kilencszázezer forintot, az alapozáshoz hulladékkövet kértek a kőbányától, a munka egy részét pedig társadalmi munkában végezték el a komlóiak.

Az új buszpályaudvar helye, még beépítetten családi házakkal, a Kaszánya patak medérvel. /fentrol.hu/

A kőbányán és az AKÖV-ön kívül segített az építkezésben a MÁV, a KPM, és a Tolna Megyei Állami Építőipari vállalat is. Az összefogás részeként az AKÖV elkészítette a terveket, a kőbánya biztosította a szükséges kő mennyiséget, az építőipari vállalat pedig olcsóbban végzett el a tanácsnak egy másik munkát, hogy az így megspórolt pénzt az állomás építésére fordíthassák. A MÁV adta a várótermet, az Utasellátó Vállalat büfét nyitott, de segített a posta és a Hőszolgáltató is.

Ha a városnak egyedül kellett volna megoldania az építkezést csak évekkel később lett volna annyi pénze, hogy belekezdjenek.

Így sem ment minden simán. Moldova György 1969-ben azt írta, hogy hiába kezdődött el az építkezés, nem tudják, honnan kerítik elő a pénzt a megállók befejezéséhez.

Épül a peron

A megállók végül megépültek, bár fedett peront csak 1975-ben kapott az állomás. A Dunántúli napló korabeli cikke szerint Bányásznapokra tervezték az átadását az akkor naponta 3 ezer embert kiszolgáló pályaudvar fedett részének.

/források: Moldova György Tisztelet Komlónak! c. könyve Szépirodalmi Könyvkiadó 1971; Dunántúli Napló/

Szólj hozzá!

Hirdetés