Komló – Ötödik részéhez érkezett sorozatunk, amelyben a jövőre Bányásznapok környékén megjelenő Komló Lexikonból válogatunk érdekesebbnél érdekesebb szócikkeket.
Ebben az epizódban a városunk látképét nagyban meghatározó kéményekről lesz szó. Azt például tudtátok, hogy volt egy évtized, amikor három kémény is magasodott a belváros fölé?
A Komló Lexikon szócikke:
Az erőmű kazánjaihoz rendkívül magas kéményekre volt szükség a megfelelő huzat biztosításához, hiszen a létesítmény völgyben fekszik. Az üzem átadásának évében, 1912-ben készült el az első, 45 m magas kémény. Az áramtermelés növelése, az erőmű bővítése új kazánok üzembehelyezésével járt, amik mellé 1928-ban egy 92 m magas kéményt építettek. Több kazánból füstalagúton, füstcsövekben vezették egy kéménybe a kihúzó füstgázokat.

1940-47 között új kazánokkal, turbinákkal és generátorokkal új erőmű épült, melynek egységei fokozatosan váltották fel a régi üzem berendezéseit. Újabb kéményt 1952-ben építettek 100 méteres magassággal. Egy évtizeden át a belváros légterébe 3 kémény magasodott.
Két feleslegessé váló kéményt a hatvanas évek első felében felülről lefelé haladva, kézi erővel, a téglák ledobálásával bontottak le. Sok tégla eltörött, azonban jelentős mennyiség épen maradt, majd eladásra került. A hatékony porleválasztás megvalósítása előtt mindennapos bosszúságot okozott a komlóiaknak a folyton szálldogáló korom.
1969-ben az 1-es és 2-es kazánokba szerelték be az elektrofiltereket, melyek megoldást jelentettek a légszennyezés csökkentésére. A 3-as, valamint 4-es kazánokba pedig megteremtették a pakurával való fűtés lehetőségét. Ezekkel az intézkedésekkel a környezetszennyezés nagyon nagy mértékben visszaszorult. 1983-ban az utóbbi két kazánba is beszerelték az elektromos porszűrőket. 1987-re készült el a ma is álló kisebb, 63 m-es kémény.