Baranya – A napokban jelent meg a Dél-dunántúli Történelmi és Sajtótörténeti Egyesület „Korhelyek, garázdák és más lókötők Pécsett és Baranyában a boldog békeidőkben (1867–1914)” című kiadványa, melyben a címben szereplő történet mellett számos más, érdekes baranyai bűneset olvasható.
A könyv korabeli napilapok tudósításaira támaszkodik, és ahogy a címében is szerepel baranyai, főleg pécsi bűnesetek, és más zavaros történetek szerepelnek benne a „boldog békeidőkből”, azaz a kiegyezéstől az első világháborúig terjedő időszakból.
Olyanok mint amikor egy sásdi mulatságon a szolgabíró-segéd lepofozta a részeg felettesét, majd ok nélkül ráküldte a csendőröket a békésen mulatozókra, vagy amikor egy egész csata alakult ki Nagyharsányban, miután a helyiek a kocsmában összeszólalkoztak az ott állomásozó dragonyosokkal, akiket meg is vertek. Ezen pedig a katonák parancsnoka annyira feldühödött, hogy Siklósról egy fél századot riadóztatott a kocsmában mulatozó fiatalok ellen. Vagy éppen a címben is szereplő gyújtogató esete, aki végül maga is a lángok martalékává vált.
A rövid könyvnek, akár egy szuszra a végére lehet érni, ami pedig a legjobb, teljesen ingyen letölthető az egyesület oldaláról. Most pedig nézzük mi történt a Pécsváradtól nem messze lévő Nagypallon 1871 nyarán.
A gyújtogató aki maga is a tűzben végezte
A településen gyakoriak voltak a látszólag ok nélkül keletkező, gyanús tűzesetek. A gyújtogatással egy Domedalszky Alajos nevű a faluban élő zsellért, egykori katonát gyanúsítottak. Akit végül ki is tiltottak a településről, miután leégett egy paraszt csűrje a benne lévő összes gabonával. Állítólag Domedalszky az eset előtt nem sokkal arról érdeklődött a földművesnél, hogy mikor hozza haza a learatott gabonáját. A gyanús zsellért végül, a paraszt panaszára, hosszabb ideig kitiltották a faluból. Ez idő alatt pedig elmaradtak a tűzesetek.
Idővel viszont sikerült visszatérnie Domedalszkynak, akitől mindenki tartott a faluban. Nem sokkal a visszatérése után ismét tűz ütött ki, majd még egy. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, vagy stílszerűen, az utolsó szikra.
Szerencsétlenségére a tűz köré sereglő falusiak közül, egy ittas ember elkiáltotta magát, hogy gyújtogatót is a tűzbe kéne vetni. A tömegben lévő többi részegnek nem is kellett több, egyből mentek a közelben lakó Domedalszkyért, akit be is dobtak a lángokba. Ez után még sikerült kimásznia, de szerencsétlent újra meg újra visszadobta a feldühödött tömeg, míg végül odaveszett.
A gyilkosságban résztvevő két főbűnöst 15, a többi hét tettest 1-től 4 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a pécsi törvényszék. Az eset, (nem túl meglepő módon) országos visszhangot váltott ki.
/címlapkép: DALL E 2/