Baranya – Sokaknak a divatos hátizsákjaikról lehet ismerős a Fjallraven, azt már talán kevesebben tudják, hogy a Svéd cég szervezi Magyarország egyik legnagyobb többnapos gyalogtúráját.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Fjällräven Vándortúrát, ami a Bükk és a Balaton-felvidék után idén elsőként a Mecseken fog keresztül vezetni. Az augusztus 28. és 31. között megrendezett – 4 napon, és 74 kilométeren át tartó – élménytúrára már lehet jelentkezni az esemény honlapján.
Tavaly ilyen volt a hangulat:
A svéd Fjällräven Classic hagyományait követve a túrázók maguk viszik minden felszerelésüket hátizsákjaikban, az éjszakát pedig a kijelölt táborhelyeken, a sátraikban töltik. Bár a túrázók napi 17-19 kilométert tesznek meg, a Fjällräven Vándortúra nem teljesítmény-, hanem közösségi túraesemény, ahol a lelkes természetjárók együtt gazdagodnak új élményekkel, olvasható a szervezők közleményében.
Ismerős tájakon barangolnak majd

Az idei túra Váraljáról indul, és a Mecsek olyan látnivalóit ejti majd útba, mint Óbánya, Püspökszentlászló, Sikonda, a Melegmányi-völgy, Abaliget, vagy éppen Orfű, de aki szeretné a Zengőt is megmászhatja majd.
Nevezés, részletes útvonal és további információk ide kattintva.
/címlapkép, forrás: Fjällräven Vándortúra/
/via: Telex/