Baranya – Február 15-ig lehet jelentkezni, ingyenes tüdőrákszűrésre az Ormánság Egészségügyi Központban.
Tavaly indult a Pécsi Diagnosztikai Központban az a nagy sikerű, alacsony dózisú CT-
vel végzett tüdőrákszűrő program, melynek célja a tüdőrák elleni küzdelem
elősegítése a leginkább veszélyeztetett csoportokban.
Az Európai Unió támogatásával megvalósuló SOLACE nemzetközi szűrőprogram a Pécsi
Diagnosztikai Központ, az Ormánság Egészségügyi Központ és a Pécsi Tudományegyetem
együttműködésében, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet vezetésével zajlik a
régiónkban.
A program egyik kiemelt fókusza, hogy elérhetővé tegye a hátrányos helyzetű lakosság
számára a vizsgálatokon való részvételt.
Prof. Dr. Dóczi Tamás a szűrések kapcsán elmondta, hogy a tüdőrák okozta halálozások
visszaszorításában az ilyen típusú szűrővizsgálatok óriási jelentőséggel bírnak, hiszen a
megfelelő időben észlelt daganatos megbetegedések lehetővé teszik az eredményes
kezelést, ami rengeteg életet menthet meg.
Dr. Springó Zsolt, az Ormánság Egészségközpont vezetője hozzátette, hogy a
szűrőprogramok akkor tudnak igazán eredményesek lenni, ha a legveszélyeztetettebbeket is el tudják érni, ami olyan összefogást igényel, aminek most lehetünk tanúi a települési
polgármesterek és a Baranya Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a vármegye
alap és szakellátást végző egészségügyi szereplői között.
Az ingyenes szűrővizsgálatra február 15-ig lehet jelentkezni, kizárólag az Ormánság Egészségügyi Központ alábbi elérhetőségein: info@oekp.hu email címen vagy a 06307979697 mobilszámon.
/forrás, címlapkép: PTE/