2022. augusztus 20.
KezdőlapHírekVízhelyzet: a rendben fizető lakók megnyugodhatnak, a tartozókkal felbonthatják a szerződést

Vízhelyzet: a rendben fizető lakók megnyugodhatnak, a tartozókkal felbonthatják a szerződést

Komló – A múlt hét csütörtöki önkormányzati ülésen is téma volt a vízelzárás.

Ahogy arról beszámoltunk a város kilenc társasházában elzárhatják a vizet a felhalmozódott tartozások miatt. Az ülésen Polics József polgármester arról beszélt, hogy akik rendesen fizetnek azokat nem érheti hátrány, a nemfizetőket viszont szankcionálni fogják.

A kilenc érintett közül, nyolc társasházzal már sikerült megegyeznie az önkormányzatnak, így a vízkorlátozás miatt aggódók nagy része megnyugodhat. Nem fogják elvenni a szolgáltatást. A nemfizetőkön viszont behajtják a tartozásokat.

A vízmű jogszerűen járt el a vízmű a felszólítások kihelyezésekor, de ez nem azt jelenti, hogy megtett mindent annak érdekében, hogy a tartozásokat minimalizálja – mondta a polgármester.

A városvezető szerint a felelősség az Önkormányzatot, a házak közös-képviselőit a Városgondnokságot és a Baranya Víz Zrt.-t egyaránt terheli a kialakult helyzetért. A teljesítésekkel kapcsolatos adatokat meg fogják vizsgálni, és ha kell megteszik a szükséges intézkedéseket.

Polics József arra is kitért, hogy a pandémia miatt meghosszabbított határozatlan idejű lakásbérleti szerződések, most határozott idejűvé fognak válni.  Ez csak a Kazinczy utcában 60 lakást érint. Az új szerződések elbírálásakor pedig figyelembe fogják venni, hogy van e tartozása a jelenlegi bérlőnek.

A polgármester szerint egyes tömböknél több tízmilliós tartozás halmozódott fel, sőt előfordult olyan is, hogy kártyás vízmérővel felszerelt lakásoknál úgy van vizük a lakóknak, hogy közben nem fizetik ennek díját. Ilyen esetekben a feljelentésektől sem fognak visszariadni.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más