11.7 C
Komló
2026. április 18.
KezdőlapHírekIsmét javítják az "elátkozott" Nagyrét utcát

Ismét javítják az „elátkozott” Nagyrét utcát

Komló – Újabb epizódjához érkezett a Nagyrét utca évek óta tartó kálváriája. A beruházás befejezése után talán végre rendesen használható lesz a négy éve átadott útszakasz.

Négy éve 2021 őszén adták át a körtvélyesi mezőn épült Nagyrét utcai utat, melynél már a beruházás alatt jelentkezni kezdtek a problémák. Még az építés alatt megcsúszott a partoldal, melynek javítása közel 3,5 millió forintba került a városnak. Röviddel az átadót követően pedig az útszegély süllyedt meg.

A problémás szakasz 2025 augusztusában. /fotó: 7300/

Ez után következett az útsüllyedés (egy másik szakaszon – a szerk.), még 2022-ben, ami miatt a frissen épült utca egy szakaszát egy sávosra kellett szűkíteni. A hibát elsőként megpróbálta garanciálisan kijavítani a kivitelező, de nem sokkal később ismét megjelentek a repedések. Ez után döntöttek úgy, hogy talajvizsgálatokat kell végezni a területen. A projekt lezárásához az önkormányzatnak az út építésére kapott támogatás egy részét is vissza kellett fizetnie, 4,5 millió forintot.

A szakértői vélemény  végül megállapította, hogy a talaj mozgását – és emiatt a közút és járda károsodását – a csúszásveszélyen talajrétegbe bejutó csapadékvíz okozza.

A vizsgálatokat követően elsőként 70 millió forintra becsülték a javítás költségeit, a legfrissebb összeg viszont már 300 millió forintról szól. Ehhez érdemes tudni, hogy az egész beruházás, összesen 410 millió forintból valósult meg.

Megkezdték az újabb javítást

Polics József polgármester tegnap jelentette be, hogy elkezdődött az újabb javítási projekt az útszakaszon kormányzati támogatásból. Elsőként a közművek feltárását végzik, a helyszínen útlezárásra is számítani kell, de a buszos közlekedést tervezik megtartani. A kivitelezést a helyi Autókar Kft. végzi. Még ebben az évben szeretnék befejezni a munkálatokat.

 

Korábbi cikkeink:

300 millióba kerül a 410 millió forintos körtvélyesi elkerülő út javítása

 

Folytatódik a Nagyrét utcai kálvária: vissza kell fizetnie az önkormányzatnak a támogatás egy részét

 

 

70 millióba kerül az összesen 410 millióból épült Nagyrét utca javítása

 

 

Nem vállal több garanciális javítást a kivitelező a Nagyrét utcában, talajvizsgálatokra is szükség van

 

 

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más