Komló – A szakértői vizsgálat megállapította, hogy az összekötő út melletti lejtő 35-40 méter hosszon károsodott az esőzések következtében. A javítások összköltsége eléri a 70 millió forintot, ebből az Önkormányzatnak legalább 7 millió forintot kell finanszíroznia.
Újabb fejezethez érkezett az alig két éve átadott Nagyrét utca kálváriája. Az Önkormányzat oldalán megjelent friss előterjesztés szerint a 410 millió forintos állami és Európai Uniós támogatásból megvalósult útszakasz javítása mintegy, bruttó 70 millió forintba fog kerülni.

A még most is újnak számító út építése közben először a partoldal csúszott meg, ezzel közel három és félmilliós kiadást okozva a város költségvetésének. Aztán az átadót követően valószínüleg egy teherautó súlya alatt az útszegély süllyedt meg. Utána következett a jelenleg is fennálló probléma ami szintén egy útsüllyedés. A területen egyszer már megpróbáltak javításokat végezni, de újra jelentkeztek a repedések.
A hiba miatt már több mint egy éve nem lehet megfelelően használni az útszakaszt. A Városgondnokság időközben betonakadályokat helyezett ki, miután az az autósok a korábbi táblákat újra meg újra félretették.

Az Önkormányzat most csütörtökön fog szavazni a Nagyrét utca további sorsáról. A megjelent előterjesztés szerint a szakértői költségbecslés alapján a helyreállítások teljes költsége elérheti a 70 millió forintot. Bár az Önkormányzat a károk felmérést követően vis maior támogatási igényt nyújtott be a kormányhivatal ezt nem hagyta jóvá. Az ide vonatkozó kormányrendelet szerint viszont azon önkormányzatok esetében, ahol az előző évek során több vis maior esemény történt (a komlói ilyen – a szerk.) lehetséges mindössze 10%-os önerő biztosítása. Az helyi önkormányzat ezért jelenleg abban bízik, hogy emellett a 10%-os önerő mellett, ami nagyjából 7 millió forintot jelent megoldhatók a javítások. Amennyiben ez nem így történik akkor ismét a döntéshozók elé fog kerülni a kérdés.
Az biztos, hogy az előterjesztés szerint is csak várhatóan jövőre kezdődhetnek meg a munkálatok a helyszínen.