Komló – Hiába javították meg ismét megsüllyedt a 2021-ben átadott Nagyrét utca burkolata, a kivitelező pedig nem vállal több garanciális javítást. A városnak most közel egy millió forintért kell vizsgálatokat rendelnie – derül ki egy az önkormányzat oldalára felkerült friss előterjesztésből.
Az előterjesztés szerint a legkedvezőbb ajánlat alapján 958.800 forintért rendelhetnek részletes talajvizsgálatot, hogy kiderítsék mi okozza a Nagyrét utca egy szakaszán történő folyamatos talajsüllyedést. A problémát az ebből nyert információk segítségével szeretnék megoldani.
Több gond is volt a két éve átadott úttal
A 2021-ben 480 millió forint uniós, és kormányzati támogatásból megvalósult út építése során először a megcsúszó partoldal okozott károkat, közel három és félmillió forint kiadást jelentve a város költségvetésének. Majd még ugyanabban az évben, nem sokkal az átadó után út szegélye süllyedt meg, valószínűleg egy teherautó alatt.
A jelenleg is fennálló probléma pedig tavaly nyáron jelentkezett először. A burkolat és a járdán keletkező repedéseket elsőként még kijavította garanciálisan a kivitelező, de nem sokkal később ismét megjelentek azok. Az előterjesztés szerint pedig ekkor már nem vállalták a garanciális javítást.