7.7 C
Komló
2024. április 20.
spot_img
KezdőlapgalériaSzellemház az erdő szélén

Szellemház az erdő szélén

Komló – Baranya szerte lépten-nyomon botolhatunk elhagyatott, lepusztult épületekbe. Mi most valószínűleg megtaláltuk a környék egyik legépebben maradt szellemházát.

Csendesen áll a fák között a pár éve még lakott társasház Komló külterületén. Az ablakok még épségben megvannak üveggel együtt, sőt, néhol függöny is lóg. Szétszórva játékok, pár szobában mesefigurás festmények, tükör a falon, cserépkályhák, állott, rossz levegő.

Ahogy recseg a talpam alatt a parketta, arra gondolok, milyen lehetett itt kint az élet a régi lll-as aknán. Könnyűnek biztos nem volt mondható. Tíz éve, 2008-ban takarékossági okok miatt törölték a legtöbb buszjáratot, amellyel lényegesen megnehezedett a kint élők sorsa. Munkanapokon például délután négy óra húsz perckor indul az utolsó busz, vasárnap pedig összesen egyetlen járat közlekedett.

Az önkormányzat igyekezett megoldani a problémát az itt élő emberek városba költöztetésével, de nem volt elegendő üres önkormányzati lakás, és pár esetben ezek állapotát is kifogásolták a leendő lakóik. Hosszas huzavonát követően végül 2011-ben mégis sikerült kiköltöztetniük az utolsó családot is. Az épület azóta sorsára vár.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más