Minden más

Videón a pécsi bank kirablója, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja

Pécs – Új videófelvételt tett közzé a rendőség a múlt heti pécsi bankrablás elkövetőjéről. A nyomozók nagy erőkkel keresik a bűncselekmény elkövetőjét, továbbá várják a szemtanúk jelentkezését.

Az elkövetőről készült fotókat már korábban közzétették.

A rendőrség közleménye:

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy férfi május 12-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Komlói úton szájmaszkkal az arcán bement egy pénzintézetbe, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rablás miatt nyomoz az ügyben.

Az elkövetőt jelentős erőkkel keressük, nyomozócsoportot állítottunk fel, a beérkező adatokat, információkat is folyamatosan ellenőrizzük, elemezzük a rabló beazonosítása, illetve felkutatása érdekében.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján egy kb. 175 cm magas férfit keresünk, aki középkorú, erősebb testalkatú és kb. 42-43-as méretű cipőt hord. A férfi feltehetően több réteg ruhát viselt. A rablást követően valószínűleg levette a felsőjét, amely alatt feltehetően sötét színű ruházat volt. A bűncselekmény elkövetésekor egy sötét színű, műanyagkeretes szemüveget viselt, valamint egy szürke színű, kisméretű hátizsák volt nála. A beszerzett információk szerint nyugodt, higgadt temperamentumú, kommunikatív, intelligens ember, aki jó helyismerettel rendelkezik. Vizsgáljuk annak a lehetőségét is, hogy a férfi esetleg súlyos betegségben szenvedhet, amely azonban mozgásában nem akadályozza.

Biztosan tudjuk, hogy a rablást megelőző időpontban a férfi a Balassa Bálint és a Búzavirág utca kereszteződésében a felvételen látható öltözetben várakozott. Várjuk azok jelentkezését, akik akár gyalogosan, akár gépjárművel közlekedve látták, illetve várjuk annak a szürke színű, Nissan Leaf típusú személygépkocsi vezetőjének a jelentkezését, aki az említett helyszínen közlekedett.

Kérjük, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

/forrás: police.hu/

Szólj hozzá!

Hirdetés