Mohács – Két dolgozó meghalt egy tűzesetben kedden egy mohácsi telephelyen, a robbanás ügyében a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A tájékoztatás szerint kedd délután érkezett bejelentés arról, hogy egy mohácsi ipari telephely fatárolójában robbanás történt, vélhetően az üzemanyag-ellátó rendszer tövében lévő, por állagú faanyag gyulladt meg, és vetett 15 méteres lángcsóvát.
A tűz útjában tartózkodó három dolgozó súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, ketten közülük a kórházba szállításuk után meghaltak. Harmadik társuk életéért még küzdenek az orvosok – írták.
A munkahelyi baleset körülményeinek pontos tisztázása érdekében a rendőrök szakértők és a munkavédelmi hatóság bevonása mellett indítottak büntetőeljárást; az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoznak.
/MTI/
/címlapkép: Baranya vármegyei rendőrség/




