Komló – Dr. Kovács Áron, térségünk országgyűlési képviselője is reagált a komlói jegyző eltávolítására és a Juhász Gyula utcai ügyben indult nyomozásra.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz a Juhász Gyula utcai Szabadidőpark és a Vállalkozók Háza körüli ügyben, dr. Vaskó Ernő jegyző feljelentése nyomán. A feljelentést követően a polgármester bizalomvesztésre hivatkozva felmentette a jegyzőt.
Polics József szerint a két ügy között nincs összefüggés, ugyanakkor számos kérdés továbbra is megválaszolatlan.
Dr. Kovács Áron szerint a polgármesternek egy lakossági fórumon kellene tisztáznia a történteket. A képviselő a Polics Józsefnek címzett levelét a nyilvánossággal is megosztotta:
Tisztelt Polgármester Úr!
Kedves József!
Köszönöm a levelét. Egyetértek abban, hogy Komló és a komlóiak érdekében szükség van együttműködésre. Ehhez azonban először olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a város vezetésével kapcsolatban felmerült súlyos kérdések tisztázottak, és a komlói polgárok megkapják a számukra szükséges válaszokat.
Éppen ezért jelenleg nem látom értelmét annak, hogy egy újabb személyes egyeztetés időpontjáról állapodjunk meg. Ön a levelében együttműködést és személyes találkozót kezdeményez, miközben a Komló közéletét alapvetően meghatározó ügyekben továbbra is számos lényeges kérdés megválaszolatlan.
Ezeket nem én „szajkózom”, ahogy Ön fogalmaz. Ezeket a kérdéseket a komlói emberek teszik fel!
A Juhász Gyula utcai beruházással kapcsolatban például az Ön leveléből is egyértelműen kiderül, hogy dr. Vaskó Ernő 2026. július 29-én feljelentést tett, majd a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026. augusztus 4-én nyomozást rendelt el jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Ez önmagában rendkívül súlyos tény. A nyomozás megindítása természetesen nem jelenti azt, hogy bárkinek a büntetőjogi felelőssége megállapítást nyert volna. Ugyanakkor azt jelenti, hogy a hatóság olyan körülményeket látott, amelyek alapján indokoltnak tartotta a büntetőeljárás lefolytatását.
A nyilvánosság számára elérhető információk szerint a Juhász Gyula utcai Szabadidőpark és Vállalkozók Háza mintegy 960 millió forintos beruházás keretében valósult meg, a bérleti konstrukcióban pedig a bérlő jelentős, legalább 42,6 millió forintos beruházási és foglalkoztatási kötelezettséget vállalt. Az ügyben a rendőrség jelenleg hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz.
Ehhez képest különösen fontos kérdés, hogy a feljelentést tevő címzetes főjegyző közszolgálati jogviszonyát Ön meglepő módon nagyon röviddel ezt követően „bizalomvesztésre” hivatkozva megszüntette.
Nem állítom, hogy a két esemény között bizonyítottan ok-okozati összefüggés van. Azt viszont állítom, hogy az időbeli egybeesés miatt ennek tisztázása közérdekű kérdés. Ezt a kérdést a komlói polgárok joggal teszik fel, és erre nem elegendő csupán annyit mondani, hogy a két ügy között nincs összefüggés.
Különösen azért, mert a Kttv. alapján a bizalomvesztésre alapított felmentésnek konkrét, a tisztviselő magatartásában vagy munkavégzésében megnyilvánuló és bizonyítható tényen kell alapulnia.
Ezért kérdezem Öntől újra és egyértelműen:
1. Pontosan milyen konkrét, bizonyítható tény vagy magatartás alapozta meg dr. Vaskó Ernő esetében a bizalomvesztést?
2. Mikor keletkezett Önben ez a bizalomvesztés?
3. Összefüggött-e a bizalomvesztés indoka bármilyen módon a Juhász Gyula utcai beruházással kapcsolatos feljelentéssel vagy azzal, hogy dr. Vaskó Ernő az ügyben hatósági eljárást kezdeményezett?
4. Ha Ön szerint nincs semmilyen összefüggés a két esemény között, akkor mi volt az a konkrét körülmény, amely miatt éppen ebben az időpontban vált szükségessé a több mint másfél évtizede együtt dolgozó főjegyző eltávolítása?
Azt is szeretném pontosítani, hogy a levelében szereplő „GDPR-jogokat sértő adatok” megfogalmazás önmagában nem válasz arra, hogy mi volt a felmentés tényleges indoka. A személyes adatok védelme természetesen fontos, ugyanakkor a jogszabályok által védett személyes adatok megismerhetősége és a közérdekű, a város működésére vonatkozó információk nyilvánossága két külön kérdés.
Az sem helytálló érv a nyilvánosság kizárására, hogy a nyomozás folyamatban van. A nyomozás érdekeinek védelme valóban korlátozhatja az átadható információk körét, de ettől még a város vezetésének kötelessége a közvélemény számára érthetően elmondani mindazt, ami jogszerűen közölhető.
Ráadásul, maga az önkormányzat is napirendre vette a feljelentésről szóló tájékoztatást, és azt zárt ülésen kívánta tárgyalni, üzleti érdekekre hivatkozva. Ez tovább erősíti azt az érzést a komlóiakban, hogy egy olyan ügyben, amely jelentős közpénzeket és önkormányzati vagyont érint, túl kevés információ jut el a nyilvánossághoz.
A levele másik részével kapcsolatban pedig szeretném világossá tenni: országgyűlési képviselőként nem azért keresem Komló polgármesterét, hogy Önnek „feladatokat adjak”, és nem azért használom a nyilvánosságot, mert nem ismerném az együttműködés alapvető szabályait. A választópolgárok érdekeit képviselem, és amikor egy településen olyan ügyek merülnek fel, amelyek közpénzeket, önkormányzati vagyont, hatósági eljárást és a város vezetésének hitelességét érintik, akkor kötelességem kérdéseket feltenni.
A Facebook-oldalam pedig nem a polgármesterrel való egyeztetés helyettesítésére szolgál. A nyilvánosság tájékoztatásának eszköze. Az általam feltett kérdésekre pedig elsősorban nem nekem, hanem a komlói embereknek kell választ adnia.
A havi személyes találkozókkal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy egyetértünk abban, hogy ezeknek akkor van valódi értelmük, ha érdemi ügyekről tudunk beszélni. Jelenleg azonban éppen az a probléma, hogy a városban olyan súlyos kérdések maradtak tisztázatlanul, amelyek mellett egy szokásos politikai vagy fejlesztési egyeztetés aligha lehet érdemi.
Ezért most sem egy újabb négyszemközti találkozót javaslok. Azt javaslom, hogy Polgármester Úr hívjon össze egy nyilvános lakossági fórumot, ahol a komlói polgárok előtt személyesen ad választ a felmerült kérdésekre.
Álljon ki a komlóiak elé, és szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre:
– mi történt a Juhász Gyula utcai beruházás ügyében?
– pontosan mire vonatkozik a hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás?
– milyen körülmények alapján született meg a főjegyző felmentésének döntése?
– és miért éppen a feljelentést közvetlenül követő időszakban került sor erre a döntésre.
Amennyiben ezekre a kérdésekre világos és megnyugtató válaszokat kapunk, természetesen kész vagyok leülni Önnel Komló fejlesztéséről, a város problémáiról és a komlói emberek érdekeit szolgáló ügyekben érdemi egyeztetést folytatni.
Ennek sorrendje erkölcsileg szerintem egyértelmű. Először tisztázni kell a városban kialakult helyzetet., csak utána lehet bizalmon alapuló együttműködésről beszélni. Továbbra is egyik legfontosabb feladatomnak tekintem, hogy Komlóért dolgozzak. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a városban kialakult feszült légkör csillapodjon azáltal, hogy a komlói lakosok nyílt válaszokat kapnak feltett kérdéseikre.
Várom a nyilvános fórum összehívására vonatkozó kezdeményezését.