Minden más

Elrendelték a börtönőrre támadó férfi letartóztatását

Komló – A Pécsi Járásbíróság 2021. július 23-án elrendelte egy komlói férfi letartóztatását egy hónapra hivatalos személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége alapos gyanúja miatt – olvasható a Pécsi Törvényszék közleményében.

Ahogy arról beszámoltunk a múlt héten egy korábban már elitélt férfi rátámadt egyik volt fogvatartójára egy helyi áruház parkolójában.

A törvényszék közleményéből kiderülnek az eset részletei. Ezek szerint a sértett már az áruházban felismerte a gyanúsítottat, akinek köszönt is, majd közölte vele, hogy hagyja békén, nem kockáztatja az állásást.

Ezután a korábban elítélt féri megfenyegette a börtönőrt, hogy az életére tör, ha megtudja, hogy hol lakik. Hogy nyomatékosítsa az elmondottakat elhúzta az úját a nyaka alatt, úgy mint amikor elvágják valakinek a torkát. Ezután kezdődött a dulakodás melyről videófelvétel is készült.

A sértett -a büntetés-végrehajtási intézet hivatalos állományú tagjaként – hivatalos személynek minősül.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, speciális bűnismétlő – korábban is erőszakos cselekmények elkövetése miatt ítélték el, többször hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is. Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított – mivel a sértettet a megölésével fenyegette – szabadlábon hagyása esetén az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná, vagy szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében fellebbezést jelentettek be, így a határozat nem végleges.

Hirdetés