Kisvaszar – Miközben a város lakossága folyamatosan csökken, vannak, akik bármit megadnának azért, hogy legalább Komlóig eljussanak. A pár száz fős Kisvaszaron az egyik legnagyobb a munkanélküliség az országban (a decemberi adatok szerint 26,7 százalék), a falu azonban túl messze van a fővárosól, ahol a döntéseket hozzák. A Magyar Narancs riportja.
Egyetlen autóval találkozunk, amíg végighajtunk a Kisvaszarig vezető úton. Lassan bontakozik ki a ködből, ahogy elhalad mellettünk, majd el is nyeli újra. A fákról olvadó hó potyog a töredezett útra. Aztán egyszer csak ott áll előttünk a település, egy felújított épülettel. Azt gondoljuk, hogy a polgármesteri hivatal, de valójában az óvoda.
– Rengeteg kisgyerekünk van, szükség van az intézményre – magyarázza a Kisvaszar polgármestere, Kovács Mónika. – Iskolába már egy közeli, nagyobb községbe járnak a gyerekek, de az sem ritka, hogy egészen Dombóvárig elviszik őket a szülők.
Már persze azok, akiknek van autójuk. A tömegközlekedést ugyanis jobbára itt a falubusz jelenti, meg az a néhány járat, ami naponta „beugrik” a községbe. Az utolsó 17-18 óra között hagyja el a falut. Ez persze a munkába járást sem könnyíti meg.
Nem érzik magukénak a közmunkát
– Dolgoznak néhányan a környező településeken, de a 367 fős lakosság jelentős része közfoglalkoztatott. Tavaly 90 közmunkásunk volt, idén már csak 45-50. Viszont nyertünk egy pályázaton 179 millió forintot, amiből képzéseket indíthatunk: festőnek, kőművesnek és konyhai kisegítőnek tanulhatnak majd a résztvevők. Hogy ez hány főt érint majd? A terveink szerint kilencvenet – mondja a polgármester.
A tanfolyamok mellett további tervekről is szó esik. Egy beadott, de még el nem bírált pályázat során szociális bérlakásokat építenének, hetet. A házakban – ahogyan egy 2006-os program során – most is a rászorulók költözhetnének be, igaz, ezúttal bérleti díjért. Azok, akik szegregáltan élnek, és akiket a többi lakhatási kedvezmény, például a csok, nem érinti.
– A 2006-os programban voltak, akik sárba vájt kunyhóból költöztek át igazi családi házba. Ők a mai napig nagyon vigyáznak rá, azok a legjobban karbantartott házak – mutat rá a falugondnok, Tkálecz István. – Sajnos, itt nagyon kevés a munkalehetőség, és a bérek is alacsonyak, kevesen tudják felújítani a házaikat.
De nemcsak ez a gond. A falu vezetése úgy látja, a lakosság nem érzi magáénak a közmunkaprogramot. Vannak, akik nagyon szépen dolgoznak, mások viszont a betakarítás előtt ellopják, majd eladják a terményt.
– Itt valamiért nem működik úgy ez a zöldségtermesztés, mint máshol. Pedig régen itt mindenki dolgozott, rend volt, gazdálkodtak az emberek, még olyan is akadt, aki szőlőt termesztett. A faluban működött a körjegyzőség, volt iskola, saját focipálya, felvonulás, bálok… Később a bánya adott sokaknak munkát, meg az erdészet. Talán a rendszerváltás óta tart a folyamatos romlás, amióta ezek nincsenek – tűnődik el a polgármester.
A községben ma már nemcsak a jól fizető munka, de a szolgáltatás is kevés: nincs vezetékes gáz, szennyvízhálózat, havonta egyszer jár az orvos – vagy a falubusz viszi a betegeket minden csütörtökön Vásárosdombóra, a rendelőbe. Amikor azonban elbeszélgetünk a helyiekkel, hamar kiderül, hogy nem ez a legnagyobb problémájuk.
„Azt akarják, hogy haljunk éhen!”
A kultúrházban egy tucat falubeli ül, szőnyeget szőnek. Többségük nő, de akad egy férfi is. Kérdőn néznek ránk, amikor belépünk.
– Hogy milyen az élet itt? Nehéz – mondják egyszerre, amikor bemutatkozunk. – Nincs munka, csak a közmunka. De még ezt is el akarják venni tőlünk. A 25 év alattiak például már nem dolgozhatnak közmunkában, ez nagyon rossz – mondják.
Egy anyuka arról panaszkodik, hogy a lánya még nincs 25, így „közfogit” sem kaphat, pedig valamiből el kellene tartania a két gyermekét. Egy másik bolti eladóként végzett, mégsem tud elhelyezkedni. A harmadiknak a lánya érettségizett, szakmája is van, mégis egyetlen reménye a közmunka.
– Nincs busz, nem jutunk el sehova – mutat rá az okokra egyikük. A többiek helyeselnek. – Három–ötezer forintot kér egy fuvaros, hogy elvigyen minket Vásárosdombóra vagy Komlóra. Pedig mindegyik csak pár kilométer. Ezt nem tudjuk kifizetni. Az 54 ezer forintból, amit kapunk? Semmire sem elég. Folyton tartozásunk van, mert nem tudjuk fizetni a számlákat. Amikor megjön a pénz, másnap már nincs belőle semmi, mert vissza kell fizetni a tartozást. Aztán persze kezdődik minden elölről. Ha lenne busz Komlóra, minden megváltozna! Ott sokkal több a munka, és tovább is lehet utazni Pécsre. Nem kéne nekünk semmi más, csak néhány járat a városba – hangsúlyozzák.
„Itt csak cigányok vannak, velük nem érdemes foglalkozni”
Messzebb is mennének, de igazából sehova sem kellenek. Ők legalább is így érzik, mert ezt tapasztalták.
– Jelentkeztem már több ilyen állásajánlatra, ahol vállalják az utaztatást – meséli egyikük. – Minden jó is volt egy ideig, amíg kapták utánunk a támogatást. Ahogy lejárt a három hónap, megszabadultak tőlünk. Átverés az egész, nem éri meg elmenni. Itt viszont tényleg szinte csak a közmunka marad. Persze, még az is jobb, mint a semmi.
– De még ez a tanfolyam se lenne, ha a tanárnő nem vállal el minket – szól közbe egy középkorú nő, miközben a földön ülve vágja le a csomókat a kész szőnyegről. – Mert mondták neki, hogy ne jöjjön ide, mert itt csak cigányok vannak, velünk nem érdemes foglalkozni. De ő eljött. Nem tudom, mi lesz velünk, ha vége a tanfolyamnak.
Talán jelezhetnék a problémát a térség országgyűlési képviselője felé – próbálkozunk, de csak legyintenek.
– Nekünk mindegy, ki van hatalmon, velünk úgysem foglalkozik senki.
– Dehogynem! – jön a válasz a sarokból. – Akik most vannak, azt mondják, a közmunka mellett nincs időnk lopni. Ilyet mondanak ránk! De közben azt akarják, hogy már ez a munka se legyen. Másra meg nincs lehetőségünk. Azt akarják, hogy haljunk éhen!
– Nem tudom, hogyan élnek a családok, nem szoktam kérdezni – mondja később a kisboltos, amikor betérünk hozzá, hogy a kisvaszariak vásárlási szokásairól érdeklődjünk. – Felírni már nem lehet nálunk semmit, legfeljebb előre fizetni a kenyeret. Néhányan szokták, de kevesen. Van, aki csak kéthetente jön egy kenyérért, pedig gyerekeik is vannak. Hogy mit esznek addig, azt nem tudom. Talán sütnek otthon punyát. Nem tudom, nem szoktam kérdezni...
Hogyan élnek ehhez képest a Szigetvár melletti Almáskeresztúron, ahol teljes a foglalkoztatottság? Kattints IDE és olvasd el.
