11.7 C
Komló
2024. április 18.
spot_img
KezdőlapHírekTestvérvárosunk Éragny

Testvérvárosunk Éragny

Éragny – A héten Komlóra látogattak Francia testvérvárosunk delegáltjai, ennek apropójából pedig ismerjétek meg egy kicsit a települést.

Hivatalosan 1993 óta testvérvárosa Komlónak a 16 ezer lelket számláló Francia kisváros. Éragny Párizstól nagyjából 30 kilométerre az Oise folyó partján fekszik. Része a rajta kívül még 12 települést magába foglaló Cergy-Pontoise agglomerációs közösségnek.

A település kezdetben mezőgazdaságból tartotta fenn magát, később pedig kőbánya üzemelt a térségben. Ma az itt lakók nagy része Párizsban vagy az agglomeráció valamely városában dolgozik.

Komló és Éragny

Minden 1989-ben kezdődött, amikor a Komlói Munkáskórus is fellépett francia forradalom és az emberi jogok kihirdetésének kétszázadik évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat záróeseményén Cergy-Pontoise-ban.

A hangverseny után baráti beszélgetések kezdődtek, az esetleges testvérvárosi kapcsolatról. A beszélgetéseket tettek követtek és még abban az évben városunkba látogatott egy Éragny vezetőiből és magánszemélyekből álló kis csoport. Innentől datálhatjuk a két város baráti kapcsolatát, mely hivatalossá csak pár évvel később 1993-ban vált, amikor Tóth József és Louis Don Marina aláírta a testvérvárosi szerződéseket.

A két város három fontos területen működik együtt: a kultúrában, a sportban és az oktatásban.

Végezetül vessünk egy pillantást a kisváros címerére, amely aranyosabban sztereotipikus nem is lehetne, kapásból két darab csigával.

/via:komlo.hu/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más