Komló – Tavaly szeptemberben lemondott tisztségéről a Komlót Összekötő Egyesület (KÖT) korábbi elnöke, Ferenczy Tamás és alelnöke, Barbarics Ildikó. A szervezetnél bekövetkezett vezetőváltást nem verték nagydobra, így azt is csak most vettük észre, hogy a szervezet élén már Szakács László volt komlói alpolgármester áll.
Tavaly szeptember 5-től Ferenczy Tamás elnöknek és dr. Barbarics Ildikó alelnöknek is megszűnt a képviselői jogosultsága a Komló Összeköt Egyesületben. Az egyesület vezetői tisztségét Dr. Szakács László volt komlói alpolgármester (MSZP) és parlamenti képviselő vette át, aki jelenleg Szocialisták és Demokraták nevű saját pártjában politizál.
A Komló Összeköt Egyesület mint helyi ellenzéki összefogás 2019-ben alakult Ferenczy Tamás vezetésével. Az ugyanebben az évben tartott önkormányzati választásokon jól szerepeltek, Komló 8 választókörzetéből 7-et sikerült megnyerniük. Polics Józsefnek (Fidesz-KDNP) így ellenzékben kellett a várost vezetnie 5 évig.
Az előző 2024-ben tartott szavazáson már jelentősen alulmaradt a szervezet a korábbi eredményéhez képest: már csak egy jelöltjüknek sikerült nyerne. Így most a 8 fideszes politikussal szemben 3 KÖT-ös és egy Mi Hazánk-os ül a testületben.
Azóta mintha eltűnt volna az egyesület, ezért is gondoltuk, hogy utánanézünk a civil szervezetek nyilvántartásában, történt-e bármi változás. Jól sejtettük, történt.
Szeptemberben lemondott az elnök és az alelnök
Tavaly szeptembertől már nem Ferenczy Tamás az egyesület elnöke, és dr. Barbarics Ildikó is visszaadta alelnöki megbizatását – bár ezekről a fontos változásokról látszólag nem tájékoztatták a szavazóikat. Azt sem lehetett tudni, mi lett a KÖT frakciójával.
„Nem léptek ki, és nem szűnt meg a frakció” – ez már Dr. Szakács László jelenlegi elnök válaszából derült ki. „A visszalépések okai személyesek, de a két politikus közéleti szerepvállalásával is összefüggnek.” Szakács szerint „a privát életüket, munkájukat sem hagyta érintetlenül a korábbi időszak.”
Ennek ellenére hangsúlyozta, sem a frakciót, sem a közéleti munkát nem érinti ez a tisztújítás. Barbarics Ildikó és Ferenczy Tamás ugyanolyan intenzíven részt vesznek az egyesület munkájában, mint korábban.
Szakács László azt is kiemelte, hogy ő is az egyesület alapító tagjai között van, ezért is vállalta el az elnöki tisztséget. A KÖT „célja nem változott, a helyi közéletben a pártok felett álló, a helyi ügyeket felvállaló szervezetként a közéletben dolgozni a városért” – nyilatkozta lapunknak.




