Komló – A vártak szerint tarolt a Fidesz az EP választáson, az ellenzéki oldalon átrendeződés zajlik. Hogyan befolyásolhatja mindez az őszi önkormányzati választásokat Komlón? Esélylatolgatás.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Fidesz 13, a Demokratikus Koalíció 4, a Momentum 2, az MSZP és a Jobbik pedig 1-1 képvisőt küldhet az Európai Parlamentbe. Már az adatokból is jól látszik, hogy átrendeződtek az erőviszonyok az ellenzéki pártok oldalán: a DK és a Momentum megerősödött, az MSZP, az LMP és a Jobbik viszont sokat gyengült egy év alatt. (A pontos adatokért kattints IDE.)
De mit jelent mindez Komlóra nézve?
Ehhez vessünk egy pillantást a városban leadott voksok arányaira:

A Fidesz 3188 szavazatot kapott, míg az ellenzéki pártok összesen 4353-at. Ha ebből kivonjuk a Mi Hazánk, a Munkáspárt és az MKKP szavazatait (ők valószínűleg nem kívánnak senkivel sem összefogni), akkor 3907 voks marad, ami még mindig jóval több, mint a kormánypárté.
Vagyis: ha tényleg egyetlen jelölt lesz a Fidesz jelöltjével szemben, akkor akár meglepetés eredmény is születhet ősszel.
Márpedig egyelőre szilárdnak látszik a Komló Összeköt Egyesület elhatározása, hogy Ferenczy Tamást indítja a polgármesteri posztért. A Komlóért Exporól is ismert vállalkozó mögött mára felsorakozott szinte a teljes ellenzék: a DK, az MSZP-Párbeszéd, a Momentum, az LMP, a Jobbik és az Új Kezdet. Ha ezeknek a pártoknak ősszel megfelelően sikerül mozgósítaniuk a szavazóikat, akkor akár reális esélyük is lehet megnyerni az önkormányzati választásokat. Mert ha külön-külön nem is, de együtt képesek lehetnek legyőzni a Fidesz jelöltjét.
Hiába szavaztak többen ellene, ez nem volt elég
Bár a „ha”-val kezdetű mondatoknak nincs sok értelmük, talán hasonló eredmény születhetett volna a 2014-es önkormányzati választásokon is, amikor Polics Józseffel szemben két erős ellenzéki jelölt indult dr. Barbarics Ildikó és Jégl Zoltán személyében. Bár ők ketten együtt több szavazatot kaptak, mint Polics, végül a Fidesz jelöltje került ki győztesen a küzdelmekből.

Ugyanígy nem sikerült a tavalyi parlamenti választásokon sem összefogni, így, bár a kormányváltó szavazatok száma összességében több lett, mint a Hoppál Péterre leadott voksoké, mégis aFidesz-KDNP képviselője nyerhetett.
Mindkét eset rávilágít azonban arra, hogy többen vannak, akik változást szeretnének, azaz a jelenlegi vezetést leváltani. Ez adhat erőt az ellenzéki pártoknak, akiknek most ismét fel van adva a lecke: együtt kell működniük és meg kell győzniük a szavazóikat, hogy érdemes a közös jelölt neve mellé behúzni az x-et.
Persze őszig még nagyon sok minden történhet. Az is kérdés, hogy a Fidesz tud-e még új szavazókat mozgósítani Komlón, hogy indulnak-e további jelöltek, vagy hogy az új erőviszonyok mennyire borítják fel az eddigi megállapodást az ellenzéki pártok között.