18.7 C
Komló
2025. július 11.
KezdőlapHírekKiadták a volt Kossuth I. szállító akna területét, kerítés mögé került az...

Kiadták a volt Kossuth I. szállító akna területét, kerítés mögé került az emlékhely

Komló – A mindenkori városvezetés gyarkan hangoztatja, hogy mennyire büszke a bányász hagyományokra – ehhez képest most sikerült lehetetlenné tenniük, hogy bárki bámikor megemlékezhessen a bányászokra az egykori Kossuth I. szállító akna emlékhelynél. A területet ugyanis bérbe adták egy vállalkozónak, aki elkerítette az emlékkövet. Így azt mostantól évente csak egyszer, előre egyeztetett időpontban kereshetik fel a volt bányászok.  

Olvasónk jelezte, hogy a Bétai elkerülő út mellett található, egykori Kossuth I. szállító akna emlékhelyet a közelmúltban elkerítették, azóta nem megközelíthető. Kimentünk a helyszínre és azt láttuk, hogy a területen most már mindenhova napelemeket telepítettek, az emlékkövet pedig valóban elzárták.

Az emlékkövet 2012 szeptemberében, bányásznapon adták át, és a „Jó szerencsét!” Komlói Bányász Emléktúra egyik állomása is volt. Tavasztól őszig sokan látogatták az emlékhelyet, ahol pihenőt és nyársalóhelyet is kialakítottak. Mindennek most vége.

Amikor ez a kép készült, még látogatható volt az emlékhely. Fotó: Google Maps

Megkerestük ugyanis a komlói önkormányzatot, ahonnan a következő válaszokat kaptuk Polics József polgármestertől:

„A terület, amelyen az emlékhely található, valóban bérbeadásra került napelem park létesítése céljából.

Az eredeti szerződésben szerepelt az is, hogy az emlékhely áthelyezése szükséges a terület igénybevételéhez, ennek költsége a bérlőt terheli, az önkormányzattal való egyeztetés alapján kell az áthelyezést végrehajtani. (…)

Az emlékkövet hamarosan minden irányból napelem veszi körül. Fotó: Google Maps

A legutóbbi szerződésmódosítás szövegébe a Bányászati és Kohászati Egyesület felhatalmazott vezetőségi tagjával és a bérlővel történt több fordulós egyeztetés után
az alábbi szövegrész került:

Bérlő vállalja, hogy évente 1 alkalommal, előre egyeztetett időpontban biztosítja a bányászok részére a bérelt ingatlanon található bányászati emlékhelyek látogatását.”

Tehát az önkormányzat egyrészt szeretné/szerette volna áthelyeztetni az emlékkövet, ami PONT azért került oda, mert korábban ott volt a szállító akna. Majd beleegyezett abba, hogy évente mindössze egyetlen alkalommal lehessen felkeresni az emlékkövet.

Persze, mindez annyiban nem meglepő, hogy évekkel ezelőtt kiderült, a Felszabadulási emlékmű is egy bólyi vállalkozó tulajdonában állt, majd egy keresztet és egy földutat adtak el véletlenül, mert azok nem szerepeltek a térképen.

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más