2022. szeptember 30.
KezdőlapHírekKevés komlói akart X-faktoros lenni

Kevés komlói akart X-faktoros lenni

Komló – Nagy érdeklődés fogadta a komlói X-faktor előválogatót, de ez csak a közönségre igaz. Ugyan hatalmas volt a tömeg szombat este a Zrínyi Klubban, de nevező alig akadt.

Így is voltak azért próbálkozások. Rögtön az első fellépő Varga János művésznevén James volt, aki korábban már szeretett volna az Eurovíziós Dalfesztiválra is bejutni. A pécsi férfi még hajléktalanként vált ismerté, amikor írt egy dalt az akkor még álló magasházról. Most két operát adott elő.

Páran többször is visszamentek a színpadra egy-egy újabb dal erejéig. Erre mindenkinek megvolt a lehetősége, mivel nem tolongtak a magukat megmutatni vágyók a világot jelentő deszkák előtt.

Versenyen kívül előadott egy dalt még Ligeti Bianka is, aki Mc Pita Ramos-al közös produkcióival  vált ismerté.

És hogy miért nem merték megmutatni magukat az emberek? A szervezők arra jutottak a résztvevőkkel való beszélgetés során, hogy mivel Komló kisváros, ezért, ha nem úgy sül el egy produkció, ahogy szerették volna, akkor is találkozniuk kellene azokkal, akik előtt adott esetben leszerepeltek.  És ez kellemetlen lehet.

A rendezvény egyébként jó hangulatban telt, a közönség mindenkit lelkesen biztatott, arra pedig csak a jövőben derül fény, hogy tovább jutott-e bárki.

 

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más