Komló – A helyi képviselő szerint a nem állami víziközmű-társaságok ellehetetlenítése már évek óta tart.
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az önkormányzat megszavazta a városi víziközmű vagyon államnak való átadásának szándékáról szóló előterjesztést. Ha a folyamat továbbmegy, még akár az idén állami kézbe kerülhet a komlói vízmű és a hozzá tartozó infrastruktúra. Jurinovits Miklós helyi képviselő szerint az önkormányzatoknak megvan kötve a kezük.
„A rezsicsökkentés a lakosság részére segítség, de ezen cégek számára nem volt kedvező, hiszen nem emelhettek árat a megnövekedett bér, járulék, rezsi stb. költségek miatt. Tehát ezek a cégek, társulások is a nagy vesztesei a rezsicsökkentésnek. Valójában velük fizettetik meg a rezsicsökkentést úgy, hogy közben tönkre mennek.
Ezen felül az állam azért elvárta, hogy a kötelező adót megfizessék! Bizonyára kevesen tudják, de Komló 10 év alatt több mint 2 milliárd forint kötelező adót (csőadót) fizetett be az államnak (itt nem volt rezsicsökkentés, nem volt kedvezmény)! Ha csak ennek a pénzek a töredéke a Vizi közmű társulásnál maradt volna, akkor a megelőző, karbantartó munkák nagy részét el lehetett volna időben kezdeni. Ezen felül pedig sokkal több felújítási munkát is” – írta a képviselő Facebookon.
Jurinovits posztjában azt is megemlíti, attól tart, hogy a helyi fűtőerőmű is a vízmű várható sorsára juthat.
Tulajdonképpen a saját államosításukat kell megszervezniük a vízműveknek
A kormány integrációs programjában az önkormányzatok ingyen átadhatják az államnak a csődközelbe került vízi-közműveiket, ezzel az ellátási felelősségtől is megszabadulva. A Népszava cikke szerint azonban az átállás procedúráját az önkormányzatoknak kell megfizetniük, ahogy tartozásaikat is rendezniük kell az ügylet előtt.
/címlapkép: 7300/