2022. október 07.
KezdőlapHírekFéltékenységből dobták a Molotov-koktélt a Kossuth utcai lépcsőházba

Féltékenységből dobták a Molotov-koktélt a Kossuth utcai lépcsőházba

Komló – Ahogy korábban beszámoltunk róla július 19-én kedden molotov-koktélt dobtak a Kossuth Lajos utca egyik lépcsőházába. A rendőrség hivatalos közleménye megerősítette értesülésünket, és új részletek is kiderültek.

A rendőrségre július 19-én reggel arról érkezett bejelentés, hogy Komlón, a Kossuth Lajos utcában az egyik lépcsőház ajtóüvegén bedobtak egy üveget, amelyben valószínűleg valamilyen éghető anyag is volt, mert két ajtó is megrongálódott.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. Kiderült róla, hogy a volt szerelme a társasházban tartózkodott az új párjánál, és mivel a kapcsolatuk megromlott, úgy döntött, megbosszulja, hogy a volt párja az egyik barátjával jött össze.

A rendőrök egy nap alatt elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 23 éves helyi férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, ahol elmondta, hogy július 18-án este italozott, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kárt okoz az exének, mivel az mást választott helyette.

Benzint töltött egy üvegbe, majd egy ronggyal betömte a száját. A lépcsőházhoz ment, azonban ott rájött, hogy olyan magasra úgysem tudja feldobni, hogy a lakásba essen az üveg, ezért meggyújtotta a rongyot, majd a Molotov-koktéllal bedobta a lépcsőház ajtóüvegét, és elhagyta a helyszínt.

A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Ellene közveszélyokozás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.

Korábbi cikkünk:

Molotov-koktélt dobhattak az egyik Kossuth utcai lépcsőházba

 

/forrás, címlapkép: police.hu/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más