-0.3 C
Komló
2023. december 09.
KezdőlapHírekEzeken a helyeken kapcsolhatják vissza a lámpákat

Ezeken a helyeken kapcsolhatják vissza a lámpákat

Komló – Tavaly decemberben költségcsökkentési céllal lekapcsolták a város minden második utcai lámpáját, 1203 oszlopon. Most visszakapcsolhatnak ezek közül legalább 110 lámpatestet.

A korlátozó intézkedésre azért volt szükség mert a 2023-as évre több mint tízszeres, nettó 161,76 Ft/kWh áron, tudott szerződést kötni az Önkormányzat az MVM Energiakereskedelmi Zrt.-vel, a villamosenergia világpiaci árának jelentős drágulása miatt.

Az intézkedés óta lassan eltelt egy év, a mai önkormányzati ülésen pedig egyes lámpák visszakapcsolásáról fog dönteni a testület.

Polics József polgármesternél már korábban érdeklődtünk, hogy a lámpák kikapcsolása, mekkora költséget jelentett pontosan, és ezzel összesen mennyit tudott megtakarítani az Önkormányzat az eddigi időszak alatt. A polgármester későbbre ígért tájékoztatást, amint lesz erről információnk beszámolunk róla. Egy korábbi előterjesztés szerint egyébként 19 millió forint körüli összegről volt szó a kikapcsolást tekintve.

Az viszont a jelenlegi előterjesztésből is kiderül, hogy a város a közvilágítás tekintetében szeptember 30-ig bruttó 50 millió forintot fizetett meg a szolgáltatók felé, amely a villamosenergia felhasználás mellett a rendszerhasználati díjat és a karbantartás költségét is tartalmazza. Ez december végéig még 21 millió forinttal nőhet, de pontos összeget a szolgálatói szerződés lejáratakor tudnak majd meghatározni.

Ezeken a helyeken lehet újra világos

Mivel a határozati javaslatot ma fogják megszavazni, még lehetnek változások, de 110 lámpatestet várhatóan ismét visszakapcsolnak.  A jelenlegi visszakapcsolás költsége várhatóan nagyjából bruttó 1 millió forintba fog kerülni.

Közvilágítást ellátó lámpatestek visszakapcsolására vonatkozó javaslatok:

Ssz.

Hely

Házsz.

Oszlop azonosító száma

Oszlop típus

Lámpatest

Fényforr.

Fényforr. (névl.)

Lekötés helye

242.

Kisbattyán

6

B

Aresa

LED

21W

lámpatest

244.

Kisbattyán

2

B

Aresa

LED

21W

lámpatest

191.

Bartók

2

207

H-RA

LED

30W

lámpatest

190.

Bartók

26

H-RA

LED

30W

lámpatest

70.

Gárdonyi

28

B

Aresa

LED

28W

lámpatest

922.

Altáró/Üzemi út

19

B

Nano

LED

20W

lámpatest

231.

Mecsekjánosi puszta

14

B

Aresa

LED

21W

lámpatest

232.

Mecsekjánosi puszta

10

B

Nano

LED

20W

lámpatest

789.

Mecsekjánosi fő út

26

BI

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

790.

Mecsekjánosi fő út

BB

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

791.

Mecsekjánosi fő út

BI

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

792.

Mecsekjánosi fő út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

905.

Patak u./Altáró u.

kandeláber

Evolo

fémh.

45W

alsó szerelőlap

906.

Patak u./Altáró u.

kandeláber

Evolo

fémh.

45W

alsó szerelőlap

841.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

842.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

843.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

844.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

845.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

846.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

847.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

848.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

849.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

850.

Petőfi S.

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

164.

Mecsekfalusi út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

173.

Mecsekfalusi út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

174.

Mecsekfalusi út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

175.

Mecsekfalusi út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

176.

Mecsekfalusi út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

177.

Mecsekfalusi út

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

837.

Berek-Petőfi

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

838.

Berek-Petőfi

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

839.

Berek-Petőfi

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

840.

Berek-Petőfi

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

212.

Nagy L.

11

B

Nano

LED

27W

lámpatest

828.

Pécsi út

80

kandeláber

Teceo

LED

95W

alsó szerelőlap

1091.

Kossuth L.-Zrínyi tér

113

kandeláber

Altra

LED

36W

alsó szerelőlap

155.

Mecsekfalusi út

B

Teceo

LED

65W

lámpatest

156.

Mecsekfalusi út

B

Teceo

LED

65W

lámpatest

Kisfaludy – Nagy L.

lépcsők

H-RA

LED

20 W

lámpatest

Kisfaludy – Nagy L.

lépcsők

Aresa

LED

21 W

lámpatest

Kisfaludy – Nagy L.

lépcsők

H-RA

LED

20 W

lámpatest

Kisfaludy – Nagy L.

lépcsők

Aresa

LED

21 W

lámpatest

Kisfaludy – Móricz lépcsők

38

Aresa

LED

21 W

lámpatest

Kisfaludy – Móricz lépcsők

40

Aresa

LED

21 W

lámpatest

Kisfaludy – Móricz lépcsők

H-RA

LED

20 W

lámpatest

Kisfaludy – Móricz lépcsők

Nano

LED

14 W

lámpatest

990.

Kiss J.

4

11

B

Aresa

lámpatest

1080.

Kossuth L.

85

kandeláber

Nano

20W

alsó szerelőlap

959.

Városház tér

kandeláber

Teceo

148W

alsó szerelőlap

61.

Madarász V.

210

Aresa

21 W

lámpatest

62.

Madarász V.

213

Aresa

21 W

lámpatest

63.

Madarász V.

13

215

Aresa

21 W

lámpatest

64.

Madarász V.

217

Aresa

21 W

lámpatest

891.

Kinizsi P.

4

F

Aresa

21 W

lámpatest

892.

Kinizsi P.

13

F

Aresa

21 W

lámpatest

893.

Kinizsi P.

9

F

Aresa

21 W

lámpatest

894.

Toldi M.

27

B

Aresa

21 W

lámpatest

895.

Toldi M.

8

7

B

Aresa

21 W

lámpatest

896.

Toldi M.

3

29

B

Aresa

21 W

lámpatest

937.

Rákóczi

11

4

B

Aresa

21 W

lámpatest

938.

Rákóczi

8

B

Aresa

21 W

lámpatest

939.

Rákóczi

16

17

B

Aresa

21 W

lámpatest

940.

Rákóczi

H-RA

20W

lámpatest

843.

Pécsi út

Nano

20W

alsó szerelőlap

844.

Pécsi út

53

Nano

20W

alsó szerelőlap

845.

Pécsi út

Nano

20W

alsó szerelőlap

846.

Pécsi út

Nano

20W

alsó szerelőlap

1012.

Bajcsy-Zsilinszky

4

B

Evolo

fémhalogén

45W

lámpatest

252.

Tavasz

17/2

BB

Aresa

LED

28W

lámpatest

1062.

Gyöngyvirág

3

BI

Aresa

LED

28W

lámpatest

1006.

Kórház út

4

28/3

B

Nano

LED

27W

lámpatest

974.

Kiss János

4

11

B

Aresa

LED

28W

lámpatest

1139.

Szegfű

29

B

Aresa

LED

28W

lámpatest

1041.

Gesztenyési

1/2

F

Nano

LED

27W

lámpatest

1079.

Gyöngyvirág

9

B

Aresa

LED

28 W

lámpatest

1209.

Majális tér

3

F

Nano

LED

14W

lámpatest

1165.

Anna Akna

Engel –2

B

Evolo

fémhalogén

45W

lámpatest

413.

Vörösmarty

17

kandeláber

Nano

LED

28W

lámpatest

431.

Kazinczy

8 mögött lépcsősor

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

432.

Kazinczy

8 mögött lépcsősor

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

433.

Kazinczy

8 mögött lépcsősor

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

422.

Vörösmarty garázssor

F

Nano

LED

28W

lámpatest

424.

Vörösmarty garázssor

F

Nano

LED

28W

lámpatest

426.

Vörösmarty garázssor

F

Nano

LED

28W

lámpatest

537.

Vörösmarty garázs

B

Nano

LED

20W

lámpatest

526.

Arany J.

11

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

536.

Arany J. – Zrinyi között

4

kandeláber

Nano

LED

27W

alsó szerelőlap

558.

Hegyhát parkoló

11

kandeláber

Nano

LED

40W

alsó szerelőlap

615.

Nagyrét utca

új csarnok bejárat

kandeláber

Teceo

LED

65W

alsó szerelőlap

616.

Nagyrét utca

terelés mellett

kandeláber

Teceo

LED

65W

alsó szerelőlap

617.

Nagyrét utca

terelés mellett

kandeláber

Teceo

LED

65W

alsó szerelőlap

618.

Nagyrét utca

terelés mellett

kandeláber

Teceo

LED

65W

alsó szerelőlap

670.

lépcsősor Celesztina- Mecsekfalui út közt

híd után

beton kandi

Nano

LED

40W

alsó szerelőlap

671.

lépcsősor Celesztina- Mecsekfalui út közt

híd után

beton kandi

Nano

LED

40W

alsó szerelőlap

682.

Mecsekfalui Körtvélyes közti szakasz

hídnál

beton kandi

Teceo

LED

65W

alsó szerelőlap

577.

Nagyszántó

1

beton kandi

Nano

LED

40 W

alsó szerelőlap

1182.

Anna Akna

6

F

Evolo

45W

lámpatest

915.

Madách I.

2

42

F

Aresa

lámpatest

1002.

Hunyadi

18

411

BB

H-RA

lámpatest

1045.

Gesztenyési

38

B

Evolo

45W

lámpatest

1137.

Viola

10

B

H-RA

30W

lámpatest

1138.

Viola

11

B

Aresa

lámpatest

1072.

Fenyő

28

B

HR-A

30W

lámpatest

361.

Erdei út

211

BB

Aresa

LED

lámpatest

655.

Vértanúk útja garázs

Nano

20W

alsó szerelőlap

656.

Vértanúk útja garázs

Nano

20W

alsó szerelőlap

742.

Köztársaság

3

kandeláber

Nano

27W

alsó szerelőlap

629.

Vértanúk útja

23

kandeláber

Nano

20W

lámpatest

795.

Mecsekjánosi fő út

77

B

Evolo

fémh.

45W

lámpatest

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más