Komló – Töretlenül népszerűek a Müller János, és Ujfalusi Máté által szervezett ingyenes túrák. A legutóbbi természetjáráson, pár egykori bányász is velünk tartott. Velük nosztalgiáztunk a bétai bányaterületeken.
Tizenketten indultunk szombat reggel Kövestetőről. Elsőként felkapszeodtunk a kilátóig, majd egy rövid szusszanás után tovább is indultunk a lejtakna felé. Miután leereszkedtünk a csúcstól szétnéztünk a régi fonolitbányában, hogy aztán pár lépéssel később elénk táruljon a vasasi külfejtés látképe. Innen tovább ereszkedtünk amíg elértük a bányautat, amit a mai napig használnak, és ami egészen Vasasig vezet.
Mi most nem mentünk addig, ugyanis az utat elérve már csak pár méterre voltunk túránk egyik céljától, a Kövestetői lejtakna betemetett bejáratától. Avatatlan szemeknek észrevehetetlenül, az úttól beljebb a fák között bújik meg az akna, amiből mára már csak a felső boltívének egy része látszik.
Megtalálásában az sem segít, hogy jó szándékkal, de rossz helyre jelölték a helyét, szóval a pár méterrel lejjebb rögtön az út mellett látható felfestésnél az csak az egykori szállító kisvasút egyik támfala volt.
Az akna mellett az árnyékban Böröcz István mesélt emlékeiről, aki a hatvanas években itt volt vájártanuló. Elmesélte, hogy személyszállításra átalakított Csepel teherautókkal, melyeket a köznyelv csak fakarusznak becézett, szállították őket Béta bányáig.
Ott aztán áthúzták a munkaruhájukat, és a maradék távot gyalogosan, az erdőn keresztül tették meg. A lejtakna mellett volt egy léggurító, (szellőztető akna) azon keresztül jutottak le a fejtésbe. Ennek mára már nyoma sincs.
Komáromi Gábor videója az egyik aknába benézve:
A lejtakna helyétől csak pár lépést kellett megtenni a buja, cserjés erdőben, és máris a vasasi külfejtésben találtuk magunkat.
Itt megnyílt a tér, és jól láthatóvá vált, hogyan helyezkednek el a különféle kőzetrétegek a földben. A túránk pedig ezen a helyen véget is ért.
