25.7 C
Komló
2024. május 27.
spot_img
KezdőlapPRTartós implantátumok, fogpótlások? Mit jelent ez a gyakorlatban?

Tartós implantátumok, fogpótlások? Mit jelent ez a gyakorlatban?

Talán évtizedekkel ezelőtt még bele sem gondoltunk, hogy elérhetők lesznek olyan tartós implantátumok, amelyek több tíz éven keresztül biztosítják a gondtalan mosolyt. 

A Halász Klinika fogpótlásai épp a tartósságukról és a kiváló minőségükről híresek. A szakemberek legfőbb célja, hogy idővel megvalósulhasson az akár élethosszig tartó fogbeültetés. Noha már most is nagyon szép eredményekről beszélhetünk tartósság tekintetében, hiszen nem ritka, hogy 20-30 éves implantátumok is kiválóan szuperálnak.

Sok múlik azon, hogy kihez fordulunk

Az említett klinika szakemberei élen járnak a csontpótlásos-implantológiai beavatkozásokban, éppen ezért a sikerhez vezető nulladik lépés az, hogy megfelelő specialistákhoz fordulunk. Természetesen nem csak ezen múlik minden, hiszen segíteni is csupán akkor lehet, ha az illető hajlandó azt elfogadni. Aki tehát éveken át halogatja a foghiányának orvoslását, esetében nagy eséllyel már nem készíthető ugyanolyan szép, esztétikus fogpótlás, amely az eredeti koronához hasonló, hiszen eleve nem rendelkezik már elegendő csont- és ínyszövettel. 

Fontos azonban tudnunk, hogy egy rohamosan fejlődő iparágról van szó, amelynek alapanyagai, valamint a kezelésekhez szükséges műszerek, eszközök is egyre korszerűbbek, akik tehát prémiumminőségű termékekkel dolgoznak, esetükben eleve kimagasló eredményekkel számolhatunk. Még nem beszéltünk a sokéves rutinról, a speciális gyakorlatról, a mély szaktudásról.

Minden szempontból a Halász Klinika tekinthető a legjobb választásnak, ha implantációs kezelésekről van, ráadásul nemcsak a fogbeültetésekben jártasak, hanem a máshol elrontott implantátumok eltávolításában is számíthatunk rájuk. 

Élethosszra tervezett fogpótlások

Az alapos, precíz tervezés, a minőségi alapanyagok, az alkalmazott eszközök mind garantálják, hogy hosszú éveken keresztül megbízhatóan ellássák funkciójukat. A klinikán készített fogpótlások kényelmesek, igényesek, esztétikusak, ugyanakkor természetes hatást keltenek, az eredeti koronákhoz hasonlóan.

A gondtalan, természetes mosoly megteremthető, persze ehhez több tényezőnek is teljesülnie kell. Megfelelő alap (szájüregi állapot) szükséges, ami azt jelenti, hogy a páciens rendelkezik elegendő csontszövettel, vagy alkalmas a csontpótlásra, esetleg egyéb speciális beavatkozásra, amellyel biztosítható az ideális csont- és ínyszövet.

Emiatt nem érdemes késlekedni, a legszebb eredmények ugyanis az azonnali implantációval és terheléssel érhetők el.

Válasszuk a piacvezető fogpótlásklinikát!

Ne feledjük, hogy az idő ellenünk dolgozik, így minél előbb – lehetőleg már a fogak húzásánál, elvesztésénél – történik meg az implantáció és az azonnali terhelés, annál szebb végeredménnyel számolhatunk.

PR
PR
Fizetett Promóció
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más