2.7 C
Komló
2024. április 25.
spot_img
KezdőlapPRMost állnál neki a fürdőszobád felújításának?

Most állnál neki a fürdőszobád felújításának?

Bár még javában tart a nyár, a felhőtlen és gondtalan pihenés időszaka, azért nem árt kicsit előre gondolkozni. Ez a meleg és száraz időszak ugyanis rendkívül kedvező a lakásfelújítások számára is, hiszen minden gyorsabban szárad, egyelőre hosszabbak a nappalok, és még aktívabbak is vagyunk, mint a borús őszi, téli hónapokban.

Ezért aztán mindenképpen érdemes belevágni egy-egy gyorsabban megvalósítható otthonszépítő projektbe. Mai cikkünkben egy igencsak apró, ugyanakkor nagyon hasznos kiegészítőt ajánlunk a figyelmedbe.

A szelepek mostoha sorsa

Valld be, hogy te is inkább élvezed a burkolatok és a fürdőszobai bútorok válogatását, és inkább másra hagynád, hogy a SaniterLine szelepeinek a kínálatát pásztázza. Persze érthető, hiszen ezek a kis alkatrészek valóban nem túl dekoratívak, sőt még csak nem is esztétikai célokat szolgálnak.

Attól azonban még szükséges kellő figyelmet fordítani a megvásárlásukra, hiszen a betöltött szerepük megkérdőjelezhetetlen. Ők gondoskodnak ugyanis arról, hogy a vizes blokkoknál folyjon vagy ne folyjon a víz.

Akár a mosógépnél, akár a kifolyónál nézzük, rendkívül fontos, hogy szabályozni tudd a vizet. Ellenkező esetben ugyanis akár el is áraszthatja az otthonodat a víz. Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor nyaralásból arra térsz haza, hogy a dühös alsó szomszéd fogad, és töviről-hegyire elmeséli miként ázott át a plafonja a meghibásodott szeleped miatt!

Persze nem kell, hogy csúf legyen!

Mint azt fentebb olvashattad, a funkció az elsődleges jelentőségű, ugyanakkor szerencsére a SaniterLine kínálatában kapható szelepeket olyan gyártók tervezték, akik szeretik az esztétikumot is szem előtt tartani.

Éppen ezért több színben és anyagban, sőt formában is kiválaszthatod azokat a szelepeket, amelyek a fürdőszobád legkomfortosabb és legbiztonságosabb használatáért felelősek.

Így aztán nem csupán a biztonság lesz garantált, de még a fürdőszobád esztétikus stílusjegyein sem kell, hogy csorbát ejts egy-egy szeleppel. Éppen ezért érdemes a fent említett webáruház szelepeinek a kínálatából válogatni. A szerelőd elmondja a szükséges technikai paramétereket, te pedig kiválasztod azt, amelyik legjobban illik az általad kedvelt lakberendezési stílushoz.

Érdemes időnként ellenőriztetni az állapotokat!

A cikk elején említett felújítás nem mindig jelent teljes bontást. Persze jó és szép stílust váltani, megújulni, ám nem minden évben van erre szükség.

Ugyanakkor amit mindenképpen érdemes időnként megtenni, hogy ellenőrizteted a szelepeket, kiváltképp akkor, amikor huzamosabb időre magára készülsz hagyni az otthonodat – akár egy nyaralás miatt.

A szelepek ugyanis időről időre elöregednek, így okozhatnak kellemetlen meglepetéseket. Ám ha figyelsz arra, hogy időben gondoskodj a cseréről, sok kényelmetlenségtől és anyagi kártól kímélheted meg magad.

PR
PR
Fizetett Promóció
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más