12.7 C
Komló
2024. október 04.
KezdőlapPRMinden, amit nem mertél megkérdezni sem…

Minden, amit nem mertél megkérdezni sem…

Bár a felnőtteknek szóló üzletek látogatói és vásárlói már bőven túl vannak a tinédzserkoron, azért még akad nekik is mit megismerni a szexualitás témakörében. Mert bizony a felvilágosítás a legtöbb esetben az igencsak alapvető esetekre és felállásokra vonatkozik, és ez talán így is van rendjén.

Ha stabilak és helytállóak az alapok, akkor arra már bátran lehet építkezni akár saját tapasztalás, akár kutatómunka és ismeretszerzés útján.

Persze van olyan opció, mint például a Vágyaim.hu drogériájában kapható síkosítók FAQ márkajelzésű termékei által kínált leleményes lehetőség. Ők ugyanis már a nevükben megjelenítik a küldetésüket: megválaszolnak minden olyan kérdést, amit eddig nem mertél megkérdezni máshol.

Beszélni kell róla!

Ahogy az egyik legnagyobb női írónk megírta, beszélni kell mindenről, mert a hallgatás az bizony nem sok jót szül. Így aztán, bár sokaknak meglehetősen nehezére esik, mégis azt mondjuk, kommunikálni kell, méghozzá sokat!

  • El kell mondani a saját vágyainkat, igényeinket.
  • Meg kell osztani a partnerünkkel, ha valamit nagyon nem szeretnénk, vagy épp ha valamit nagyon szeretnénk kipróbálni.
  • Beszélni kell arról is, ha valami nem tiszta, ha valamit nem tudunk. Ez természetesen nem szégyen, így te se gondolj erre hiányosságként vagy hibaként.

Szerencsére a FAQ síkosítók gyártói is így gondolták ezt, ezért különleges termékeket dobtak piacra.

A legégetőbb kérdések…

Persze ez mindenkinek mást jelent, de nézzük csak a leggyakoribb kérdéseket, félreértéseket.

  1. Az anális szexet rengeteg titok lengi körül, és a legtöbben bűnös élvezetnek gondolják azt, ha valaki a hátsó kapura szeretne játszani. Ez azonban egyáltalán nem bűn, legfeljebb az, ha síkosító nélkül igyekszik valaki bevenni a várat.
  2. Míg korábban a szexuális segédeszközöket és a játékszereket élből elutasította mindenki, ma már egyre több, teljesen “normálisnak” mondott pár vásárol be belőlük. Többek között síkosítók is kerülnek a virtuális vagy valódi kosarakba, hiszen nincs olyan helyzet, amikor ne jönne jól belőle egy kis adag.
  3. Sőt, akadhatnak abszurdnak tűnő kérdések is, ám nem árt magunkat emlékeztetni, hogy egyetlen kérdés sem okafogyott. Így például az sem, hogy vajon meg lehet-e enni, le lehet-e nyelni a síkosítót. Ha a Vágyaim.hu termékeit nézegeted, látni fogod, hogy akad olyan ízesített változat, amely bizony nem baj, ha a szádba kerül.

A sor a végtelenségig folytatható, és mindenképpen azt javasoljuk, hogy merd is őket feltenni.

Minél tájékozottabb vagy, annál jobb!

Ez az élet minden területére igaz, de a szexre kiváltképp: minél jobban ismered a saját és a partnered testét, minél jobban képben vagy a pózokat és a bevonható szexuális játékszereket illetően, annál jobban fogod élvezni az egészet.

Mindez persze elég sok időbe telik, mire összeáll a kép, de jobb későn, mint soha, ahogy a híres mondás tartja!

PR
PR
Fizetett Promóció
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más