13.7 C
Komló
2024. március 28.
spot_img
KezdőlapPRMiért éppen a hungarocell?

Miért éppen a hungarocell?

Sokaknak, akik hőszigetelés kialakításán gondolkoznak, a hungarocell az első alapanyag, ami eszükbe jut. Ennek talán az az elsődleges oka, hogy ez számít a legelterjedtebb szigetelőanyagnak, aminek természetesen szintén megvan az oka. 

Miért olyan népszerű a hungarocell?

A hungarocell, vagy más néven expandált polisztirol, rövidítve pedig EPS, mind ugyanazt a szigetelést jelöli. Hogy tovább fokozzuk a zűrzavart, a dryvit és a nikecell is tulajdonképpen ezt takarja.

A Hozo hőszigetelés webáruház termékei között is megtalálható polisztirol egyébként is a kedvező ár-érték arány miatt lett ennyire népszerű, de azért érdemes a még kedvezőbb lehetőségekkel is megismerkedni.

Mit érdemes tudni róla?

Ha ezzel akarunk szigetelni, akkor mindent fontos megtudni. Alapanyagát tekintve azt a hungarocellt fogjuk tapintani, s akár szemcsékre morzsolni, amit mindannyian jól ismerünk, azonban a különböző lapok mégsem lesznek egyformák. Az egyik fontos különbség az úgynevezett nyomószilárdságból adódik, eszerint 80-as és 100-as lapokat különböztethetünk meg.

Természetesen méretre sem egyformák. Ugyan alapvetően 1 m x 0.5 m-es táblákban gyártják őket, azonban a vastagságuk az 1 cm és az 50 cm között nagyon sokféle lehet. Jellemzően épület hőszigeteléséhez a 8 vagy 12 cm-es vastagságú polisztirolt alkalmazzák.

A hungarocell fajtái

Nagyon fontos megkülönböztetni a homlokzati és a lépésálló kivitelt, mivel mindegyiket máshol érdemes alkalmazni. 

Az EPS80, a jellemzően piros csíkkal jelölt homlokzati vagy más néven pihentetett hungarocell. Az utóbbi elnevezés igen sokatmondó, hiszen erre a pihentetésre azért van szükség, hogy a gyártást követő időben elkerülhetetlenül bekövetkező zsugorodás még azelőtt menjen végbe, mielőtt a szigetelés a házfalakra kerülne, hiszen az repedésekhez és hőhidakhoz vezetne, ami által gyakorlatilag az egész szigetelés értelmét vesztené.

Az EPS100 sárga csíkot kapott, s ez a lépésálló változat. Használata a padlón, illetve a födémen javasolt, s gyakorlatilag az elnevezése a terhelhetőségére utal. 

Miért fontos mindenhol szigetelni?

Nagyon sokan alapvetően a házfal szigetelésében gondolkodnak, de jó tisztában lenni azzal, hogy ez csak az egyik felület, ahol komoly mértékű hőveszteséggel számolhatunk. A padló felé és a födém felé is pontosan emiatt érdemes kivitelezni a szigetelést, mert ezeken a részeken is rengeteg energiát veszítünk.

Alapvetően, ha nem egyetlen etapban szeretnénk kivitelezni a teljes burkolást, akkor jó döntés a homlokzattal kezdeni, de megállni nem érdemes ezen a ponton.

A hőszigeteléssel értékesebb és eladhatóbb ingatlan tulajdonosaivá válunk, amely egyszerre bizonyul jóval komfortosabbnak a megszokottnál, s jóval spórolósabbnak is, ami a havonta rendszeresen jelentkező kiadásainkat illeti. A rengeteg pozitívum mellett pedig ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezzel a módszerrel sokat teszünk a környezetünk védelméért is!

 

PR
PR
Fizetett Promóció
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más