A falpanelek napjainkban igen közkedvelt belsőépítészeti megoldásoknak számítanak, hiszen remekül feldobják egy adott helyiség hangulatát, valamint funkcionális előnyökkel is rendelkeznek.
Sokan a tapétát váltják ki vele, hisz nemcsak egyszerűbb felszerelni és eltávolítani, hanem a papírra festett optikai illúziótól eltérően itt valós térhatásról beszélhetünk. Miért is érdemes tehát Nívó falpaneleket telepíteni például a nappaliba? Ennek járunk most utána.
A falfelület és a vakolat védelme
Habár a szobák falai alapvetően kevés külső behatásnak vannak kitéve, hisz nem igazán nyúlunk hozzájuk, de mindez egyáltalán nem érvényes akkor, ha kisgyermekeink vagy háziállataink vannak.
A tipegő és óvodás korú gyermekek ugyanis gyakran nemcsak a papíron élik ki művészi hajlamaikat, hanem minden egyenes felületen, beleértve a falat is. És mire a szülő észreveszi, általában már egy nagy és színpompás absztrakt műalkotás díszíti például a nappali falát, amit nem lesz könnyű eltüntetni.
Némelyek ez ellen úgy védekeznek, hogy gipszkarton vagy hungarocell táblákat szerelnek fel a fal azon részeire, amihez a gyermek hozzáfér, mondván inkább ezt firkálja össze, mint a festést. Érdemes megfontolni azonban a falpanelek használatát is, hiszen ezek sokkal szebben mutatnak. Ráadásul egyszerűbben letakaríthatóak, mint a festés, és általuk a gyerkőc a vakolatban sem tud kárt tenni.
Hangszigetelés
Hazánkban a városi lakosság döntő többsége társasházakban él. Ezekben az ingatlanokban pedig nem csupán a kert hiányát kell elviselni, hanem azt is, hogy a szomszédoktól gyakorlatilag csak egy vékony fal választ el.
Aki szerencsés, annak ezzel nem lesz semmi gondja, de sajnos sokan tapasztalják azt, hogy a mellettük lévő lakásból átszűrődő, kiabálás, gyerekzsivaj, hangos tévé vagy zene zavarja őket a pihenésben. A szomszédokkal állandóan konfrontálódni emiatt pedig nem túl szerencsés, érdemesebb azon elgondolkodni, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy a lakásunkba kevésbé hallatszanak át a zajok.
Erre pedig egy jó megoldás, ha falpaneleket helyezünk el a közös falakra, amik valamelyest visszafogják a hangokat. Így tulajdonképp két legyet ütünk egy csapásra: dekoráljuk a helyiséget, és még a hangszigetelésről is gondoskodunk.
Emellett érdemes lehet a szoba elrendezésén is variálni, például a kanapét tegyük át a másik oldalra, a szomszédot elválasztó falhoz pedig toljuk oda a szekrénysort, hiszen a bútorok is felfogják a hangokat.
Dekoráció
Végezetül nem mehetünk el természetesen a dekorációs jelleg mellett sem. Egy falpanellel kiemelhetjük a szoba bizonyos elemeit, például a nappaliban a tévészekrényt vagy épp a kanapé környékét.
Kialakíthatunk a panelekből keskenyebb sávokat, de akár egy egész falfelületet beburkolhatunk velük. Sőt, még tovább díszíthetjük, ha például felteszünk rá képeket, vagy LED-csíkokkal hangulatvilágítást készítünk köré. Nézzük körül az internetes oldalakon némi inspirációért.