2.7 C
Komló
2023. december 05.
KezdőlapPRIdejétmúlt ötletek a rendezvényszervezés terén

Idejétmúlt ötletek a rendezvényszervezés terén

A rendezvényszervező szakma iránt folyamatos az érdeklődés, hiszen ez egy olyan hivatás, amely sok-sok kreativitást igényel. Ha eljutunk egy-egy rendezvényre, mi, laikusok is figyeljük, hogy mi az, ami nagyon trendi az eseményen, vagy mi az, ami már kissé ódivatúan hat. Ez utóbbiból sorolunk fel néhányat, de persze a kiküszöbölésükre is adunk javaslatot!

Virágdíszítés a színpadon

Ezzel a megoldással a ‘80-as, ‘90-es években találkozhattunk a kultúrházak által szervezett ünnepségeken. Így tehát ez a díszítési mód igazán idejétmúltnak számít, lehetőleg ne alkalmazzuk egy menő rendezvényen.

Ez az egyik praktikus információ, amely elhangzik egy rendezvényszervező képzés során, legalábbis a MOE Rendezvényakadémia sikeres tanfolyamain biztosan esik szó hasznos tanácsokról, a gyakorlatba ültethető ötletekről.

Aki szeretne rendezvényszervező lenni, és nem csak laikusként részt venni az eseményeken, annak mindenképpen érdemes jelentkeznie az online kurzusra, hiszen itt a szakma nagyjai tanítanak. Tőlük további ihletet is meríthetünk saját rendezvényünk szervezéséhez, így biztosan kreatívabban fel tudjuk majd díszíteni a színpadot is.

Hosszú, unalmas programok

Ugyancsak nem divat ma már egyetlen nagyobb produkcióval lekötni a közönség figyelmét. Régebben az emberek szívesen töltöttek időt a készülődéssel is, hogy aztán órákon át egy helyben ülve megnézzenek egy műsorszámot, majd elfogyasszák a rendezvényen kapott ételt.

A mai pörgősebb világban a műsoroknak is gyorsabban kell váltaniuk egymást a színpadon, több, rövidebb produkciót kell választani a szórakoztatáshoz.

Sajnos egyre kevesebb embernek van türelme kivárni valaminek a végét, mindenki egyre nehezebben koncentrál, így a média hatásának köszönhetően a rendezvényszervezés is átalakult!

Online jelenlét hiánya

A média hatásához tartozik az is, hogy a legtöbb rendezvény – bár a valós térben zajlik -, mégis előbb létezik az interneten. Ahhoz, hogy egy jól sikerült, teltházas bulit, partit hozz létre, előtte az online térben is meg kell hirdetned.

Az utcai plakátok mellett ma már csak elsétálunk, a rajtuk lévő információt elfelejtjük, vagy talán el sem olvassuk. De ha a telefonunkra kapunk értesítést a közelgő falunapról vagy hangtálfürdőről, nagyobb eséllyel részt veszünk rajta.

Beléptetés körüli zűrzavarok

Az online hirdetések, a rendezvényre készített honlapok azonban más célt is szolgálnak. Általuk lehetővé válik a jegyelőrendelés, amely szinte már alapkövetelmény, bármilyen eseményről is legyen szó. Ezzel a megoldással a szervezők és a vendégek is jól járnak.

Baj csak akkor van, ha a rendezvényen nem alakítunk ki egy olyan bejáratot, ahol az előre megvásárolt jegyekkel be lehet lépni. Felesleges sorban állástól, szitkozódástól kímélhetjük meg vendégeinket, ha a beléptetést is profi, divatos módon végezzük, például QR-kódos leolvasóval!

A múltból vett értékeket őrizzük meg, de mindig haladjunk a korral a rendezvényszervezés területén is!

PR
PR
Fizetett Promóció
- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más