KezdőlapMinden másVisszafogottabb forgalomra számítanak idén a fenyőtermesztők

Visszafogottabb forgalomra számítanak idén a fenyőtermesztők

Idén visszafogottabb forgalomra számítanak a fenyőtermesztők, írja az Agroinform.hu.

A mezőgazdasági portál a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján azt jósolja, hogy a fenyőárak a tavalyihoz hasonlóan alakulnak. A lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni.

Felmérésük szerint a korábban évente fenyőfát vásárlók 5-6 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát.

A termelők visszajelzései alapján a kereskedők az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le idén, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken. Az, hogy lesz-e elegendő választék az idei karácsonyra, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, mivel a vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt, ekkor pedig már nehéz lesz pótolni az esetleg hiányzó mennyiséget – írják a közleményben.

A felmérés szerint a fenyőfát vásárlók körében immár messze a nordmann fenyő a legnépszerűbb, 54 százalék választja ezt a fajtát. A második helyen az ezüstfenyő, míg a harmadikon a lucfenyő áll 22, illetve 21 százalékkal. A legtöbben, 44 százalék, a másfél-két méter közti magasságot keresik, további 40 százalék másfél méternél kisebb fenyőfával is megelégszik.

Az idei évben a fenyőt vásárlók 25 százaléka szeretne 5 ezer forinton belül maradni ennél a kiadásnál, 5-10 ezer forint között tervez költeni 52 százalék, míg a maradék 23 százalék 10 ezer forintnál többet is hajlandó kiadni a megfelelő karácsonyfának valóra.

A válaszadók 12 százaléka jelezte, hogy fenyő helyett műfenyőt díszít karácsonykor.

/forrás MTI/

/címlapkép: pexels.com/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más