Minden más

Úgy drágul a kosár akadémia, mintha vizes VB lenne

Pécs – A Hír TV szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában, hogy 440 millió forinttal drágult a Pécsett épülő Nemzeti Kosárlabda Akadémia. A szerződésben meghatározott feladatok teljesítéséért plusz 256 millió forintot kap a kivitelező, illetve, “előre nem látható körülmények miatt” további 186 millió forinttal emelkedik a beruházás összege. 

Az – akkor még 1,9 milliárdos – akadémia építését 2014-ben nagy csinnadrattával harangozták be a volt pécsi szennyvíztelepen, ahol még Páva Zsolt polgármester is mosolyogva bontotta a falat – írta 2016 őszén a Pécsi Stop. Bár az intézménynek 2015-ben már állnia kellett volna, a cikk megjelenésekor még kivitelező sem volt, nem ám építkezés. A ZÁÉV Zrt-vel végül 2017 februárjában sikerült szerződést kötni, de addigra már 2,2 milliárdra módosult a beruházás összege. A mostani emeléssel pedig meghaladja a 2,5 milliárd forintot. (Bár volt, ahol már tavaly is ekkora összeggel számoltak.)

 

Kicsit kezd olyan lenni ez, mint a vizes VB, ami még még akkor is drágult, amikor már rég befejeződött az esemény. És hol van még a vége?

 

Fotó: Pécsi Stop

A létesítmény egyébként a tervek szerint három 30×16 méteres pályával, 400 fős lelátóval rendelkezik majd, amely további 1500 ember befogadására bővíthető. Emellett, a jövőben egészségügyi rehabilitációs funkcióval is kiegészülő akadémia része lesz egy 60 fős kollégium, a létesítményhez kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel és előadótermekkel együtt.

 

A ZÁÉV sikersztorija

A ZÁÉV-ről tudni kell, hogy szinte minden közbeszerzést megnyer, amin elindul, és olyan bevételei vannak, amit még Mészáros Lőrinc is megirigyelne. Ha csak nem ő maga a tulaj, bár erről egyelőre csak találgatások vannak. Az biztos, hogy titokzatosság lengi körül a hirtelen szárnyalásba kezdő építőipari céget . Ők építik egyébként – többek között – az új egyetemi tömböt is Pécsen.

 


Nyitókép: magyarépítők.hu

Szólj hozzá!

Hirdetés