Pécs – Közösségi Kiállás a Pedagógusokért néven indult Facebook-csoport Pécsett, írja a Telex. A kezdeményezés célja, hogy kedvezményekkel segítsék a pedagógusokat a helyi vállalkozók.
A csoportot Putz Ádám a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa hozta létre pár héttel ezelőtt, és azóta már több mint négyszázan csatlakoztak. A kezdeményezés egy hír és egy cikk hatására fogalmazódott meg az ötletgazdában. Előbbi arról szólt, hogy az orosz–ukrán háborúra, és a gazdasági válságra hivatkozva mégsem kapják meg a pedagógusok a korábban beígért béremelést. Utóbbi pedig többek között azt mutatta be, hogy a múlt század elején, helyi közösségek kezdeményezésére hogyan lett mindenki számára ingyenes a korábban fizetős középiskolai oktatás az Egyesült Államokban.
Eredetileg az volt az ötletem, hogy a pedagógusoknak beígért bérnövelést próbáljuk meg helyben összehozni mi, pécsiek. De ez irreálisan magas cél. Viszont egy ilyen kedvezményes rendszer már nem annyira, és valós segítség is lehet
– nyilatkozta a lapnak a kezdeményezés elindítója, aki szerint a felajánlásokat rugalmasan kell kezelni, és mindig a kedvezményt igénybe vevőnek kell igazolnia a jogosultságát.
A Közösségi Kiállás a Pedagógusokért – Pécs csoporthoz eddig 15 helyi kisvállalkozás csatlakozott. Az eddigi legnagyobb csatlakozó az önkormányzati tulajdonban lévő Pécsi Állatkert.
Putz Ádám szeretné, ha országos mozgalommá válna a kezdeményezés.
/forrás: Telex/