9.7 C
Komló
2024. április 19.
spot_img
KezdőlapMinden másJól szerepeltek a szaloncukrok a fogyasztóvédelmi teszten

Jól szerepeltek a szaloncukrok a fogyasztóvédelmi teszten

Húsz szaloncukor közül csak eggyel volt gond az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt fogyasztóvédelmi vizsgálaton.

A tesztelt édességek közül mindössze egynek maradt el az összes tömege a megengedhetőnél nagyobb mértékben a dobozon szereplő adattól. A húszféle csemege között a klasszikusnak számító zselés és marcipános mellett előfordult tiramisu ízű és tökmagkrémes is.

Mint írták a túl vékony burokkal rendelkező szaloncukor tölteléke könnyen kifolyhat, a mártott termék a kevés bevonat miatt hamarabb kiszáradhat. A megfelelő arányt ezért előírások rögzítik, a töltöttek mindegyike megugrotta a 25, a mártottaké pedig a 20 százalékos limitet.

Rendelkezés adja meg azt is, hogy a tételellenőrzés során legfeljebb mennyivel térhet el az előre csomagolt termék tömege a tájékoztatásban jelzettől. 100-200 gramm között 9 százaléknál nagyobb különbség már nem fogadható el. Egy termék dobozába az egyedileg megengedhetőnél is kevesebb szaloncukrot csomagoltak, az ügyben hatósági eljárás indult.

/címlapképünk illusztráció/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más