Pécs – Október 16-tól november 19-ig lehet nevezni a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Adventi Fényfestő Gyerekrajz Pályázatára.
Ahogy az eddigi években, úgy most is a dzsámit fogják díszíteni a kicsik rajzai, akik három korosztályban pályázhatnak: ovis (4-6 éves), alsós (7-10 éves) és felsős (11-14 éves). A rajzok elkészítéséhez segítségül szolgáló sablon ide kattintva tölthető le.
A rajzok készítésénél érdemes minél jobban követni a dzsámi vonalait, ugyanis ez előnyt jelent az elbírálásnál, úgy mint a részletgazdaság, a színesség, és az is, hogy ünnepi hangulatot sugározzanak a képek.
A döntőbe korcsoportonként 40-40-40 darab rajz fog bejutni, melyeket advent első, második, és harmadik hétvégéjén láthatunk majd viszont az épület falán 16.30–19.00 óra között. Akinek nem kerül a rajza a döntőben annak sem kell lógatnia az orrát ugyanis, a szervezők minden – a versenykövetelménynek megfelelő – alkotást levetítenek december 22-én 16.30–19.00 között. Sőt a dzsámit mindegyik gyerekrajzzal lefotózzák és online letölthetővé teszik. Így a szülők karácsonyi üdvözletként elküldhetik akár rokonoknak, barátoknak is.
Leadás, és egyéb infók:
- Elektronikusan szkennelve: gyerekrajz@zsn.hu e-mail címre
- Személyesen: Zsolnay Kulturális Negyed, Zsolnay Infopont&Shop
- Postán: Ajánlott küldeményként postázva: ZSÖK – Adventi Fényfestő Gyerekrajzpályázat, Pécs, 7603 Pf. 27. címre.
- A felhívás részletei és a mintasablon itt található.
/via: PécsMa.hu/