9.7 C
Komló
2025. április 27.
KezdőlapMinden másHarmadik alkalommal láttak kuhit az országban, és éppen Baranyában

Harmadik alkalommal láttak kuhit az országban, és éppen Baranyában

Baranya – A nyár első hónapja sem múlt el új madárfaj megjelenése nélkül – adta hírül a Magyar Madártani Egyesület Baranya Megyei Csoportja. Június 8-án egy kuhit sikerült megfigyelniük a sumonyi halastavaknál. A madár késő délután jelent meg a területen, és alig negyedórát pihent a halastó partján álló akácfa csúcsán, majd gyors szárnycsapásokkal északkelet felé távozott.


Az MME Baranya Megyei Csoportjának leírása szerint a furcsa nevű ragadozó madár megjelenésében leginkább a vércsékhez hasonlít, de azoknál erőteljesebb testalkatú, színezete pedig feltűnően világos, csupán a szárnya fekete. Általánosan elterjedt a Szaharától délre eső afrikai területeken, de kis számban Északnyugat-Afrikában is megtalálható. Ázsiában benépesíti Indiát, Hátsó-Indiát és az egész indonéz szigetvilágot. Költését Európában először Spanyolországban bizonyították 1975-ben, ahol azóta már jelentős fészkelő állománya alakult ki.

A kuhi a nyílt, gyepes, ligetekkel tarkított területeket kedveli. Táplálékát rágcsálók és egyéb kisemlősök alkotják, de szívesen vadászik madarakra is. Magyarországon első alkalommal 2012. augusztusában figyelték meg Csákváron, ahol négy napon keresztül tartózkodott.

Következő észlelésére több mint 6 évet kellett várni. 2018 november végétől huzamosabb ideig Szabadszállás határában, viszonylag kis területen mozgott egy példány, igazi csemegét kínálva a madármegfigyelők népes táborának. A faj sumonyi észlelése a harmadik bizonyított hazai előfordulása. Érdekesség, hogy másnap Cegléd fölött átrepülve szintén láttak egy kuhit. Nem zárható ki, hogy ez a példány a Sumonyban észlelt madárral volt azonos, de ez természetesen nem bizonyítható – írja az MME Baranya Megyei Csoportja hírlevelében.

 

Fotó: Orbán Zoltán/2018

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más