Pécs – Csütörtökön kezdődik a népszerű Zsolnay Fényfesztivál. A szervezők közleménye szerint idén is káprázatos alkotások várják az érdeklődőket.
Idén hetedik alkalommal rendezik meg az ország első és egyetlen fényfesztiválját július 6. és 9. között. A négynapos rendezvényen ahogy megszokhattuk most is összemérik tudásukat a világ legjobb fényfestői, a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyen, mellette pedig számos érdekes, és látványos kisérőprogramon vehetnek részt a látogatók.
A város utcáin, terein található alkotások ingyenesen tekinthetők meg, a Kodály Központban, a Cella Septichora Látogatóközpontban, a Civil Közösségek Házában, a Jakovali Hasszán Dzsámiban és a Baranya Vármegyei Közgyűlés dísztermében lévő attrakciók pedig a megvásárolható Fény Útja Extra karszalaggal látogathatók.
Nézzük az ingyenes látnivalókat:
A fesztivál keretén belül ingyenesen megtekinthető az UNICEF Magyarország fotókiállítása: emberi sorsokba és történetekbe nyerhetnek betekintést az érdeklődők a világ azon területeiről, ahol az éghajlatváltozás következményei már most is jelen vannak a mindennapokban.
A Széchenyi téren a Dzsámi fényvetítését szemlélve merülhetnek el a látogatók a milliónyi színes élőlénynek otthont adó, éteri szépségű korallzátonyok világában. A vetítés a NASA 20 éven át gyűjtött adatait veszi alapul; az óceáni áramlatok, a vízhőmérséklet, a klorofill, a szél, a sótartalom és a víz változását mutatja be, szemléltetve, ahogyan átalakul a korallzátonyok világa a melegedő vizekben.
A belvárosi bevásárlóközpontot humoros, óriási mesebeli fénylények lepik el és egy játékos, elgondolkodtató alkotás is várja az érdeklődőket az épületben. Ennek keretében miközben magukat figyelik a tükörben a szemlélők, összeolvad az arcképük a másikéval, ami izgalmas érzetet kelt.
Az üzletház melletti parkban egy elvarázsolt játszótér vár kicsiket és nagyokat, az éj leszállta után a játékok megelevenednek, és a fény által új ingereket, élményeket kínálnak.
A közleményben kiemelték, hogy a Fény Útja egyik legkedveltebb alkotása idén is megvalósul: a fényszőnyeg a Janus Pannonius utca burkolatának és házfalainak analóg fényfestését foglalja magában.
A Színház téren megelevenedő fényfestés egy erdei utazásra hívja a látogatót. A Laluz Visuals alkotása a hazai erdők állatai, növényei és gombái mellett a mecseki erdők mese- és mondavilágát dolgozza fel fénnyel és zenével.
A Barbakán bástyáján látható fényvetítés bemutatja, ahogy „életre kelnek” a környezetre káros műanyagok, és szintén az újrahasznosítás fontosságára hívja fel a figyelmet Jókai téren a PET/LED interaktív művészeti installáció. A PET palackokat megérintve bárki fényeket varázsolhat a környező épületekre.
A Nádor Galériában a kortárs hang-fény „orgona” a teret betöltő hangzásokra mozgó fénycsóvák segítségével fényjelenségeket sző. Nem más ez, mint a térbe kiterjesztett vizuális zene.
A Búza téren egy mechanikus fényjátszótér várja az érdeklődőket, akik napfénnyel és emberi erővel életre kelnek egy elvarázsolt kápolnában.
További információk, és részletes program a fényfesztivál weboldalán.