Több kisebb, zömmel családi vállalkozásként üzemelő benzinkút tulajdonosa készül csoportos pert indítani a magyar állammal szemben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert az árstop bevezetése óta egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A Szabad Európa cikke szerint több kút lassan fél éve veszteségesen üzemel. Eddig ötven benzinkút csatlakozott a csoportos beadványhoz.
„Jövő héten alkotmányjogi panasszal élünk és ezzel párhuzamosan eljárást indítunk a magyar állammal szemben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál” – nyilatkozta a Szabad Európának Karsai Dániel ügyvéd.
Orbán Viktor a múlt heti kormányülés után jelentette be, hogy július 1-ig meghosszabbítja a kormány az üzemanyagra és az élelmiszerekre korábban bevezetett árstopot. Az üzemanyagárakat először tavaly november 15-én rögzítették, azóta már másodszorra hosszabbítják meg az intézkedést, mely szerint a kutak nem adhatják drágábban 480 forintnál a 95-ös benzint és a gázolaj literjét. Februárban az üzemanyagok nagykereskedelmi árait is rögzítették.
Az Karsai szerint mivel a benzinkutaknak minden egyes eladott liter üzemanyagon veszteségük képződik, ez sérti a jogos várományukat és a tulajdonjogukat. „Ezt a válságot nem az állam kreálta, viszont a krízis anyagi terheit a benzinkutasoknak kell viselniük. Semmilyen valódi kompenzációt nem kapnak, a literenkénti húszforintos állami támogatás sem fedezi a veszteségeiket” – mondta a kutasokat képviselő ügyvéd.
Karsai Dániel szerint a kormány intézkedése sértheti továbbá az emberi jogok európai egyezményének a tulajdon védelméhez fűződő jogokat védő előírásait is. A strasbourgi bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az olyan tagállami intézkedés, amely egyes piaci szereplők ügyfélkörét elvonja, versenytársakhoz irányítja át, illetve hatásában erre alkalmas, sérti a tulajdonjogot.
/forrás: szabadeuropa.hu/
/címlapkép: K. Eszter/