17.7 C
Komló
2025. március 23.
KezdőlapMinden másAugusztustól kérhető a harmadik oltás

Augusztustól kérhető a harmadik oltás

A kormány lehetővé teszi a koronavírus elleni harmadik oltás felvételét augusztus 1-től – jelentette be a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban.

A kormányfő azt mondta, a harmadik oltás felvételére a másodikat követően négy hónap elteltével lesz lehetőség, de az orvosok ettől eltérhetnek. Aki szeretné a harmadik vakcinát annak azon a helyen kell időpontot kérnie ahol az első kettő oltást is megkapta.

Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás – közölte.

Az eddigieknél fertőzőbb delta variáns megjelenése miatt személyesen fogják megkeresni azokat az időseket akik nem kaptak eddig oltást. Aki nem vette fel az oltást, az ma nagyobb veszélyben van, mint a járvány során eddig bármikor – mondta a kormányfő.

A gyerekeket az iskolákban oltják majd

Az iskolakezdés első két napján minden oktatási intézményben lehetővé teszik, hogy a 12 évesnél idősebb gyerekek felvegyék a koronavírus elleni oltást, amennyiben szüleik ezt megengedik.

A kormányfő azt mondta, a 12-15 év közötti korosztály 13-14 százaléka már megkapta az oltást. A 16-18 év közöttiek oltása nagy sebességgel halad, az átoltottság közöttük 45 százalék körül van.

/MTI/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -spot_img

Minden más