-0.3 C
Komló
2023. december 09.
KezdőlapKistérségi hírekMéltatlanná vált a polgármesteri posztra egy baranyai település vezetője

Méltatlanná vált a polgármesteri posztra egy baranyai település vezetője

Baranya – Kárász Istvánt Versend polgármesterét nemrég jogerősen elítélték gazdasági csalás miatt, és a bíróság azt is kimondta, hogy méltatlanná vált a település vezetésére – derül ki az RTL Híradójából.Frissítés: Visszavonta a harmadfokú riasztásokat a meteorológiai szolgálat.


Az alig ezer lelkes település polgármestere még 2011-ben jelentett csődöt, de nem sokkal később kiderült, hogy a közmunkaprogramban úgy foglalkoztatott embereket, hogy azok erről nem is tudtak. Az ügyben költségvetési csalás miatt indított nyomozást a rendőrség, majd nem sokkal később egy újabb nyomozás indult a polgármester ellen, mert a gyanú szerint fiktív önkormányzati beruházásokat fizetett ki közpénzből. Ebben az ügyben idén tavasszal ítélték el gazdasági csalás miatt egy év börtönre, két év próbaidőre felfüggesztve.

Kárász mintegy 4,5 millió forintot vett fel az önkormányzat házipénztárából fiktív munkákra, melyeket senki sem végzett el. Az összeget egy társával pedig eltették.  

Az RTL Híradója szerint a helyzet most már ott tart a közétkeztetés és az önkormányzati dolgozók bére is veszélybe került, a falu két buszát pedig végrehajtók akarják elvinni.

A polgármester ügyei ellenére 2010 óta minden választást megnyert.

 

A Pécsi Törvényszék szóvivője, Barkaszi Attila azt mondta a híradónak, hogy a bíróság már megállapította, hogy a jogerősen elítélt Kárász méltatlan a polgármesteri pozícióra, vagyis megszűnik ez a tisztsége. Sőt, mivel a bíróság „nem mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól”, a következő választáson nem is indulhat el.

/via: HVG/

/címlapkép: RTL/

- Hirdetés -spot_img

Kövess minket

8,536RajongókTetszik
60KövetőKövetés
29FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Minden más